A letartóztatott négy férfit és két nőt két gyilkossággal hozzák kapcsolatba, az áldozatok a kormány munkaügyi tanácsadói voltak; 1999-ben Massimo D'Antona, 2001-ben pedig Marco Biagi (HVG, 2003. november 8.). A munkáltatóknak kedvező, a kötöttségeiket lazítani akaró kormányprogram hatalmas szakszervezeti demonstrációkhoz vezetett és nem mellesleg a szélsőbalos terrorszervezetet is újra aktivizálta. A formálódó új Vörös Brigádok tagjai között az alulfizetett rétegek reprezentánsait találjuk: kórházi betegszállítót, postai dolgozót, szociális munkást; szemben a 70-es, 80-as évek világforradalmat jövendölő, értelmiségi, egyetemi körökből induló balos terroristáival.
Az 1969-ben alakult szervezet leghírhedtebb merénylete Aldo Moro miniszterelnök 1978-as elrablása és meggyilkolása volt. A nyolcvanas évek elején NATO-érdekeltségek ellen is intéztek támadásokat, de az évtized végére csaknem eltűntek. A szervezet két pártra szakadt, az októberben elfogottak a Harcoló Kommunista Párt (BR-PCC) tagjai. Mintha szó szerint értelmezték volna a városi terroristacsoportok "bibliáját", a brazil Carlos Marighella (1911-1969) híres kiskátéját (A városi gerilla kézikönyve) a harcoló csoportok célszerű működtetéséről. A német RAF-ot (Vörös Hadsereg Frakció), a francia Action Direct-et és az IRA-t (Ír Köztársasági Hadsereg) is inspiráló műben a dél-amerikai gerilla a lehető legköznapibb foglalkozásokban tevékenykedőket ajánlja a csoportok tagjai közé. Ők a legkevésbé feltűnőek, ügyesebbek a logisztika megszervezésében és "a nép között" élve ismerik és értik problémáit.
A BR-PCC profi volt a háttér kialakításában. Elmúlt már a hőskor, amikor a terroristák álbajusszal, hidrogénezett hajjal próbáltak köddé válni, vidéki rendőrőrsökről loptak kitöltetlen személyi igazolványokat. Az eltűnés modern stratégiáit nem könnyű kijátszani. Az olasz bűnüldözők mobiltelefonok lehallgatásával, a hálózati kommunikáció figyelésével, PDA-kon (palmtopok vagy tenyérgépek) talált kódolt adatok megfejtésével, DNS-minták vizsgálatával igyekeztek kiszűrni a terroristagyanús személyeket. Az első lebukások márciusban voltak, rendőrök tűzpárbajban fogtak el egy nőt, aki 1995 óta volt szökésben. Nadia Lioce PDA-jának rejtjelezett adatai vezettek nyomra a szervezetet és a személyeket illetően.
A PGP (Pretty Good Privacy) rendszerrel kódolt adatok megfejtéséhez az olasz rendőrség az FBI segítségét is kérte. Nadia Lioce gépén információkat találtak egy bizonyos "S.O. elvtársról", akiről később kiderült, Cinzia Banellinek hívják, 40 éves és egy pisai kórházban dolgozik; a rajtaütésben el is fogták. Szintén az elemzett adatok vezettek el a 30 éves Laura Proiettihez. Őt Rómában követték hosszan a rendőrség emberei, majd begyűjtötték egy eldobott cigarettacsikkjét. Az ezen lévő DNS-mintát vetették össze a D'Antona-gyilkosság helyszínén talált hajszálak mintáival, s a hölgyet ennek alapján tartóztatták le. A rajtaütések sajátos tapasztalata volt, hogy egyes terroristák a szociális munkások ismeretségei hálózatán keresztül próbáltak eltűnni: fogyatékos embereknél vállaltak segítői szerepet egy-egy éjszakai szállásért cserébe.
Hogy valóban sikerült-e elvágni az új Vörös Brigádok gyökereit, kérdéses. A hatóságok arra figyelmeztetnek, számos olyan terroristagyanús személy van, akit azonosítottak, de még nem fogtak el. Ha az euroterrorizmus nem is olyan széleskörű, mint volt a hetvenes-nyolcvanas években, az olaszoroszági esetek és a már-már elfelejtett görög November 17-csoport tavalyi aktivizálódása arra mutat, az "alvó csoportok" feléledhetnek.