Kína: nyolc év börtön egy ellenzéki politikusnak

Államellenes uszítás miatt ítéltek el egy ellenzéki politikust Kínában. Az ismert ellenzéki szociológus-kutató a betiltott, 1998-ban alapított Kínai Demokrácia Pártjának tagja.

  • unknown unknown
Kína: nyolc év börtön egy ellenzéki politikusnak
Ho Tö Put, akit most államellenes uszítás szervezésében találtak bűnösnek, már tavaly novemberben őrizetbe vették, mert 200 társával együtt nyílt levélben követelte a kommunista párttól, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat, és szélesítsék az országban a demokráciát. Ho Tö Pu szociológus-kutató, és már 1979 óta részt vett demokratikus mozgalmakban - jelentette az AFP hírügynökség. Pártját hivatalosan 1998-ban alapították - miután Kína aláírta a polgári és politikai jogok nemzetközi okmányát -, de ellenzéki jellege miatt a hatóságok nyomban be is tiltották. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.