Tetszett a cikk?

Megerősítette szerdán hivatalában Dzsunicsiro Koidzumi japán kormányfőt a parlament nemrégiben megválasztott, új összetételű alsóháza.

A november 9-i, előrehozott választásokon megválasztott új alsóház 480 tagja közül 281 szavazott arra, hogy továbbra is Koidzumi legyen a miniszterelnök. Kan Naoto, a Demokratikus Párt - a legjelentősebb ellenzéki erő - vezetője 186 szavazatot kapott.



Bár Koidzumi pozíciója nem forgott veszélyben, a kormányfőnek kétségtelenül nehezebb dolga lesz az alsóházban, mint eddig volt, mert az ellenzék megerősödve került ki a választásokból. Az amerikai AP hírügynökség szerint a japán katonák Irakba küldésének népszerűtlen terve és a gazdaság felélénkítését célzó szigorú megszorító intézkedések körül várhatók a legnagyobb parlamenti tusák a következő időszakban.



Koidzumi újraválasztása akkor lesz végleges, ha az alsóházénál jóval kisebb hatalmi jogkörrel bíró felsőház is megszavazza. Mivel Koidzumi Liberális Demokrata Pártja ott is többségben van, aligha fér kétség a szavazás kimeneteléhez.



Koidzumi már a választások másnapján kijelentette, hogy változatlanul megtartja eddigi kormányát, nem tervez semmilyen személyi változást a miniszteri posztokon. A liberális demokrata párti miniszterelnök 2001 áprilisa óta irányítja a távol-keleti országot. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!