Szájer: az EU kisebbségi ügyekben kettős mércét alkalmaz

Miközben az Európai Unió a csatlakozni kívánó országoktól számon kéri a kisebbségi jogok tiszteletben tartását, saját tagállamai nem mindenben felelnek meg a követelményeknek – mondta a Fidesz alelnöke.

  • unknown unknown
Szájer: az EU kisebbségi ügyekben kettős mércét alkalmaz
A képviselő az Európai Parlamentben (EP) az etnikai kisebbségek és az európai állampolgárság témaköréről rendezett tanácskozáson szólalt fel. A kettős mérce példájaként az Európa Tanács kisebbségvédelmi keretegyezményének a ratifikálását említette, melyet az unió a csatlakozó országoktól elvár, több tagállama azonban a mai napig nem tette ezt meg.



Szájer József emlékeztetett arra is, hogy már javasolta egy olyan új intézmény létrehozását, amelyben a kisebbségek küldötteik útján befolyást gyakorolhatnának az uniós jogalkotásra. Folynak a tárgyalások arról a javaslatról is, amely szerint az EP-ben is szervezeti keretet teremtenének a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések tárgyalására, ha nem is önálló bizottság létrehozásával, de már létező bizottságok illetékességének kiterjesztésével. Szájer szerint áttörésnek tekinthető, hogy az EU alkotmányos szerződésének tervezetében megjelent a kisebbségek jogaira vonatkozó utalás. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.