Kína üldözi az ujgur muzulmánokat

Többezer muzulmánt vettek őrizetbe az elmúlt három évben a kínai hatóságok, amelyek emellett mecseteket zárattak be, iszlám iskolák működését tiltották meg a terrorizmus elleni harc jegyében - hívja fel a figyelmet az Amnesty International (AI) jelentése.

  • unknown unknown
Kína üldözi az ujgur muzulmánokat
A világ legnagyobb emberi jogi szervezete által nyilvánosságra hozott dokumentum rámutat: a kínai hatóságok nyomást gyakorolnak más országokra, hogy szolgáltassák ki nekik a Kína északnyugati térségéből származókat, akiket általában terrorizmussal vagy szélsőséges cselekedetek elkövetésével vádolnak.



Az AI úgy véli, hogy számos ujgurt állítólagos terrorista bűncselekményekért halálra ítéltek Kínában. Peking cáfolta a vádakat és azzal érvelt, hogy igyekszik mindent megtenni a szeparatizmus, terrorizmus és a vallási szélsőségesség megakadályozása érdekében.



Kína többségében muzulmánok lakta északnyugati térségét az utóbbi években súlyos zavargások rázták meg, több merényletet követtek el Kína-barát hivatalnokok ellen. A türk népcsoporthoz tartozó ujgurok mellett kirgizek, kazahok és tádzsikok élnek kínai uralom alatt Hszincsiang-Ujgurban. Peking 1996-ban különleges alakulatokat vezényelt a térségbe, és nagyszabású hadjáratot indított a szakadárok ellen.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.