Tetszett a cikk?

Sandy Berger a gyanú szerint szigorúan bizalmas iratokat csempészett ki az amerikai nemzeti irattárból; néhány dokumentumot pedig később "véletlenül kidobott".

Vizsgálatot folytat az amerikai igazságügyi minisztérium Bill Clinton volt amerikai elnök egykori nemzetbizonsági főtanácsadója ellen szigorúan bizalmas iratok eltűnése ügyében. Sandy Berger a gyanú szerint a ruhájában és a táskájában csempészett ki szigorúan bizalmas iratokat az amerikai nemzeti irattár olvasóterméből, és magával vitte saját, kézzel papírra vetett jegyzeteit is, amivel szintén vétett a titkos iratok kezelésére vonatkozó szigorú szabályok ellen.

A jelentés szerint a volt nemzetbiztonsági főtanácsadó Clinton kérésére járt az irattárban, hogy áttekintse és összekészítse a volt Clinton-kormány azon dokumentumait, amelyeket átadnak a 9/11-bizottságnak, az Egyesült Államok ellen 2001. szeptember 11-én elkövetett merényletek körülményeit, az amerikai kormányok terrorellenes intézkedéseit vizsgáló független washingtoni bizottságnak.

Az irattár munkatársai rögtön jelentették az illetékes nyomozóhatóságnak, hogy látták, amint Berger dokumentumokat tett el, s hogy egyes iratok eltűntek az irattárból. Berger azt állítja, hogy csak saját, kézzel írt jegyzeteit vitte magával szándékosan, a hiányzó dokumentumok véletlenül keveredhettek aktatáskájába. Később azonnal vissza is vitte azokat a rendeltetési helyükre. Néhány irat azonban továbbra is hiányzik. Berger azt mondja, hogy ezeket valószínűleg kidobta véletlenül.

A volt nemzetbiztonsági tanácsadó otthonában és irodájában házkutatást tartottak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai, ám nem bukkantak a szóban forgó dokumentumokra. A hiányzó iratok azt részletezik, hogyan védekezett 1999 decemberében a Clinton-kormányzat az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelentette fenyegetés ellen a milleniumi ünnepségek előtt. (MTI)

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Cenzúrázza a YouTube a kommenteket, ha a Kínai Kommunista Pártot szidják

Cenzúrázza a YouTube a kommenteket, ha a Kínai Kommunista Pártot szidják

Androidos? Titkosítós üzenetküldőt kap a telefonjára

Androidos? Titkosítós üzenetküldőt kap a telefonjára

Kocsmákban már lehetnek élő koncertek

Kocsmákban már lehetnek élő koncertek