Világhálón a szlovák kommunista spionlista

Rövidesen közzéteszik az interneten a kommunista rezsim csehszlovák államrendőrségének (StB) ügynöklistáját, és azok névsorát is, akiket a hírhedt StB megfigyelés alatt vagy nyilvántartásban tartott.

  • unknown

Ján Langos, a Nemzeti Emlékezet Intézetének (ÚPN) vezetője pénteken bejelentette, hogy a jövőben nem csak az államrendőrséggel együttműködő, hanem az StB által üldözött, megfigyelt, meghurcolt személyek kilétét is nyilvánosságra kívánják hozni.





Az adatokat a feldolgozás sorrendjében, folyamatosan teszik majd hozzáférhetővé.





A Szlovákiában csak a közelmúltban felállt intézethez eddig 5500 olyan megkeresés érkezett, amelyben a kérelmezők - törvényes jogaikkal élve - a vonatkozó időszak őket érintő dokumentumaiba való betekintés lehetőségét kérik. Ezek egyötödének dokumentumai már feldolgozás alatt vannak, kétszáz ilyen kérelmet már teljesítettek.





Az igazgató jelezte, hogy az év végéig a szlovák titkosszolgálat vonatkozó anyagai is az intézetbe kerülnek, jövőre pedig a még csehországi levéltárakban őrzött, de szlovák állampolgárokra vonatkozó dokumentumok is a birtokukban lesznek.

Hozzászólások