Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gépkocsiba rejtett pokolgép okozta azt a robbanást, amely szombat este a katari Doha egyik iskolájában történt - közölte al-Dzsazíra arab hírtelevízió a katari belügyminisztériumra hivatkozva.
Szemtanúk beszámolói szerint a robbanás a dohai brit iskolában következett be. Az épületben szombaton nincs tanítás, ám annak színházában éppen előadás zajlott, amelyet sokan néztek, köztük külföldiek is. Állampolgárságukról nem tettek említést, mindössze annyit, tudni, hogy az egyikük brit. A sebesültek főként a nézők közül kerültek ki, többet közülük a mentők kórházba szállítottak.
A hírtelevízió által sugárzott helyszíni felvételek alapján úgy tűnt, hogy az iskola teteje részben beomlott. A robbanás oka egyelőre nem ismert, a tárca részletekről nem számolt be. A detonációban egy személy életét vesztette, tizenketten pedig megsérültek.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.