szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Feladja magát a Nemzetközi Törvényszéknek (NT) egy újabb egykori boszniai szerb tábornok, akit súlyos háborús bűntényekkel, egyebek mellett népirtással vádol a hágai ügyészség.

A szerbiai kormány vasárnap közleményében tudatta, hogy Vinko Pandurevics tábornok szerdán Hágába repül, hogy a bíróságon szembesüljön az ellene felhozott vádakkal. Pandurevics azután döntött így, hogy tárgyalt Zoran Sztojkovics szerb igazságügyi miniszterrel. A vádlott nem akarja, hogy "miatta tússzá váljék az egész nép" - áll a közleményben, amely szerint Pandurevics döntése "erkölcsös, tisztességes, felelős és Szerbia-Montenegró, illetve a boszniai Szerb Köztársaság legjobb érdekeit szolgálja".
  
Az 1992-95-ös boszniai háború kezdetén Pandurevics a kelet-boszniai Visegrad környékén tevékenykedő katonai alakulatot vezette, majd a zvorniki gyalogdandárnak lett a parancsnoka. A vádirat szerint az utóbbi tisztségben Pandurevics elkövette a népirtás bűntettét, megszegte a háborús szokásokat és törvényeket, részt vett a srebrenicai "etnikai tisztogatásban".

Két hónap leforgása alatt Pandurevics lesz immár a nyolcadik - tavaly október óta a tízedik - szerb vádlott, aki önként feladja magát. Egy kivételével minden "elődje" Belgrádból repült Hágába, két vádlott kivételével mindegyik boszniai szerb volt. Minden esetben a vasárnapihoz hasonló szűkszavú és tartalmában szinte azonos közleményt adott ki a szerb kormány, a vádlottak pedig néhány napra rá önként távoztak Hágába egy miniszter kíséretében .

Az Európai Unió a Hágával való együttműködéstől tette függővé azt, hogy április elején áldását adja-e a társulási és stabilizációs tárgyalások megkezdéséhez szükséges megvalósíthatósági tanulmányra. Nem tudni, Brüsszel elnézi-e Belgrádnak, hogy továbbra sincs Hágában a szrebrenyicai népirtás főbűnösének tartott Ratko Mladics volt boszniai szerb hadseregparancsnok, és minden felszólítás ellenére egyelőre nem hajlandó az NT elé állni önként a koszovói háborús bűntényekkel vádolt két szerbiai tábornok, Szreten Lukics volt országos rendőrfőnök és Nebojsa Pavkovics, a jugoszláv hadsereg egykori vezérkari főnöke.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Világ

Vádat emeltek négy szerb tábornok ellen Hágában

Négy szerb tábornok - köztük egy hivatalban lévő szerb belügyminiszter-helyettes - ellen emelt vádat koszovói háborús bűnök miatt a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT). A vádlottak – egy kivétellel – Belgrádban tartózkodnak.

Világ

Védőügyvédet rendelnek ki Milosevics mellé Hágában

ANemzetközi Törvényszék (NT) azért rendel ki védőügyvédet a háborús bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics mellé, hogy a volt jugoszláv elnök megromlott egészségügyi állapota miatt büntetőpere ne szenvedjen további késedelmet.