szerző:
MTI

"Nem mondok le, befejezem programom megvalósítását" - jelentette ki Berlusconi a RAI olasz közszolgálati tévé vitaműsorában. A politikus ugyanakkor sajnálta, hogy nem kapcsolódott be a választási kampányba.

Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök kedd este elismerte, hogy az általa vezetett jobboldali kormánykoalíció pártjai súlyos vereséget szenvedtek a részleges önkormányzati választásokon, kizárta azonban, hogy a fiaskó miatt lemondjon tisztségéről. A választási eredmény fájdalmas kudarcot jelent a jobboldali kormánykoalíció gerincét alkotó, általa vezetett Forza Italia párt számára.

A politikus sajnálta, hogy nem kapcsolódott be a választási kampányba, hanem kormányfőként igyekezett semlegesen viselkedni. Mindezek ellenére azt tartotta a választási kudarcra adandó egyetlen (lehetséges) válasznak, hogy a Forza Italia és a vele együtt szintén vereséget szenvedő koalíciós partnerei rendezzék soraikat.

Berlusconi a műsorban Massimo D'Alema volt miniszterelnökkel vitázott. D'Alema jelenleg az olasz balközép vezető pártjának, a   Baloldali Demokratáknak (DS) az elnöke; a politikus kormányfői tisztségéről 2000-ben mondott le, miután a balközép elvesztette az akkori önkormányzati választásokat.

Olaszország 20 régiója közül 13-ban tartottak vasárnap és hétfőn önkormányzati választásokat. A voksolás az ellenzéki balközép pártok - sportnyelven szólva - kiütéssel felérő győzelmét hozta: a 13 régió közül 11-ben nyertek, a jobboldal csak 2 körzetben őrizte meg vezető szerepét. E 13 régió közül nyolcban volt eddig kormánypárti vezetés, de a baloldal most hat régiót "visszafoglalt".

Berlusconi számára a legfájóbb veszteség Lazio, a fővárost körülölelő körzet, amely egyfajta lakmuszpapírja is a jövő évi parlamenti választási erőviszonyok előrejelzésének.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Kibékült támadójával Berlusconi

Nem jelenti fel szilveszteri merénylőjét Silvio Berlusconi olasz kormányfő, aki megbékélt keddi telefonbeszélgetése során azzal a mantovai kőművessel, aki az óév utolsó napján fotósállványával könnyebb sérülést okozott az olasz politikusnak a jobb füle tövénél.

Hétvégén eldőlhet, meg lehet-e fékezni Trumpot

Hétvégén eldőlhet, meg lehet-e fékezni Trumpot

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Éremeső a szegedi kajak-kenu-vb-n

Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

Huszadjára is benyújtja az LMP az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról szóló törvényjavaslatát

Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

Szabad leszel, de magányos is – Ilyen az élet digitális nomádként

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Először okozhatott halálesetet elektromos cigaretta az Egyesült Államokban

Itt a vége? Úgy tűnik, megállt a nagyvárosi albérletek drágulása

Itt a vége? Úgy tűnik, megállt a nagyvárosi albérletek drágulása