szerző:
MTI

Egy elrabolt, az élete megmentését kérő amerikairól mutatott be videofelvételt az al-Dzsazíra arab hírtelevízió.

A felvételen egy férfi látható - feltételezhetően az az alvállalkozó, akit hétfőn raboltak el Bagdad közelében -, amint felmutatja az útlevelét, miközben három álarcos ráfogja a fegyverét. A férfi, aki világos színű inget visel, egy íróasztal mögött ülve olvassa föl a nyilatkozatot, s idegesnek tűnik.

A felvétel hitelességét egyelőre nem erősítették meg. Az al-Dzsazíra szerint a túsz azt kérte az amerikai kormányzattól, hogy élete megmentése érdekében kezdjen párbeszédet az iraki ellenállással, felhívta továbbá Washingtont az Irakba vezényelt amerikai csapatok gyors kivonására a közép-keleti országból. A felvételen nincs megnevezve az amerikait túszként fogva tartó csoport, azon egyetlen zászló vagy transzparens sem látszik, amely alapján azonosítani lehetne az emberrablókat.

Több mint 150 külföldi lett emberrablás áldozata az elmúlt egy évben Irakban. Egy részük az amerikai csapatok távozását követelő muszlim szélsőségesek karmai közé került, s voltak, akiket köztörvényes bűnözők ejtettek túszul, váltságdíjat remélve elengedésük fejében.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Kurd államfőt kapott Irak

Megválasztotta Irak államfőjévé Dzsalal Talabani kurd politikust szerdán az átmeneti iraki nemzetgyűlés.

MTI Világ

Az iraki miniszterelnök stabilitást ígér Rumsfeldnek

Az új bagdadi kormány küzdeni fog a korrupció ellen, és igyekszik biztosítani a szilárd politikai átmenetet az országban - nyugtatta meg Bagdadban Ibrahím al-Dzsaafari iraki miniszterelnök Donald Rumsfeld amerikai védelmi minisztert, aki közölte: Washington még nem dolgozta ki az amerikai katonák kivonásának stratégiáját.

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Vezetni szeretett volna, ezért elvitt egy nyitva hagyott autót

Ashley Cole visszavonul

Ashley Cole visszavonul

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Cristiano Ronaldo új reklámja majdnem olyan bugyutának tűnik, mint Joey a férfirúzzsal

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”

Lovagkeresztet kapott a polgármester, aki figyelmeztetett, ha nem a fideszes jelölt nyer, akkor „szopni fogunk”