szerző:
MTI

Kína Japánt hibáztatja a két ország diplomáciai konfliktusáért, és ezért bocsánatkérést követel Tokiótól. A japán kormányfő kétoldalú találkozót sürget.

"A kialakult helyzetért a felelősség a japán felet terheli" - jelentette ki Vu Ta-vej (Wu Dawei) kínai külügyminiszter-helyettes hétfőn, két nappal azután, hogy mintegy húszezer ember tüntetett Sanghajban Japán ellen, betörte a japán konzulátus ablakait, megrongált autókat. Vasárnap ismét több tízezren tüntettek legalább hat kínai városban. A múlt héten demonstrálók a pekingi japán nagykövetség ablakait is betörték.

Vu szerint Japán "nem megfelelően kezelt bizonyos történelmi kérdéseket", amivel a tisztségviselő nyilvánvalóan azokra az új japáni iskolai tankönyvekre utalt, amelyek bírálóik szerint elkendőzik a japán hadsereg által Kína második világháborús megszállásakor elkövetett atrocitásokat. "Nem nekünk kell bocsánatot kérnünk, hanem Japánnak. Súlyos nehézségek vannak a kínai-japán kapcsolatokban, a legsúlyosabbak azóta, hogy a két ország 1972-ben normalizálta kapcsolatait" - jelentette ki a külügyminiszter-helyettes.

A Kínai Kommunista Párt lapja, a Zsenmin Zsipao internetes változata egy vasárnap megjelent cikkében azt írta, hogy a tüntetők "radikális tettei", bár jogosak, nem oldják meg a problémát, sőt a kívánt hatással ellenkezőt váltanak ki. "Kínának békés környezetre van szüksége" - írta a lap, amely szerint "a globalizáció egyik legfajsúlyosabb tendenciája a kínai-japán kapcsolatok erősödése, ezért hazafias buzgalmunkat lelkesen és  józan ésszel kell kifejeznünk".

Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő hétfőn újságírókkal közölte, hogy a Tokió és Peking között keletkezett feszültség csökkentésére szeretne egy kétoldalú találkozót Hu Csin-tao kínai elnökkel a pénteken kezdődő jakartai Afrika-Ázsia-csúcson. A kormányfő jelezte, hogy ha az elnök elvben beleegyezik a találkozóba, akkor ő nem ragaszkodik feltétlenül Peking bocsánatkéréséhez és kártérítéséhez. 

"Jobb nem hibáztatni egymást" - mondta Koidzumi. Peking egyelőre nem jelezte, hogy hajlandó-e a csúcstalálkozóra.

A Mainicsi Simbun című japán lap által a hétvégén ezer választójoggal rendelkező állampolgár körében végzett közvélemény-kutatás szerint négy megkérdezett közül három azt vallja, hogy a kormányfő nem tett meg minden lehetségest a régóta feszült japán-kínai, illetve japán-dél-koreai viszony javítása érdekében. A megkérdezettek 34 százaléka úgy véli, hogy a Japán-ellenes kínai demonstrációk oka a jelenlegi kínai belpolitikai helyzetben keresendő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

A kínaiak már Hanoiban tüntettek Japán ellen

Mintegy ötven Vietnamban élő kínai tüntetett vasárnap Japán hanoi nagykövetsége előtt, Japán-ellenes jelszavakat skandálva és a japánok távozását követelve a délkelet-ázsiai országból.

MTI Világ

Többezres kormányellenes tüntetés Kínában

A Kína keleti részén szervezett tüntetés résztvevői amiatt tiltakoztak, hogy rendőrök megöltek két asszonyt egy korábbi, a környezetszennyezés ellen tiltakozó megmozduláson.

MTI Világ

Tízezrek tüntettek Kínában

A szigetország ellen irányuló tüntetések harmadik hetében több mint húszezer ember vonult az utcára. A demonstrálók egy botrányt kavart japán történelemkönyv és az ázsiai ország állandó BT-tagsága ellen tiltakoztak.

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

Mihez kezd egy menekült család három mobiltelefonnal?

Mihez kezd egy menekült család három mobiltelefonnal?

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

Elődöntős Vancouverben Babos Tímea

A francia Pókember egy hongkongi felhőkarcolón bukkant fel – videó

A francia Pókember egy hongkongi felhőkarcolón bukkant fel – videó

Saját navigáció jön a Huawei telefonjaira

Saját navigáció jön a Huawei telefonjaira

Hatalmas a tartalék a költségvetésben, adócsökkentésre, oktatásra vagy egészségügyre is juthat

Hatalmas a tartalék a költségvetésben, adócsökkentésre, oktatásra vagy egészségügyre is juthat