szerző:
MTI

Balesetet szenvedett két magyar békefenntartó Bosznia-Hercegovinában, amikor terepjárójukkal árokba csúsztak; egyikük súlyosan, míg a másik katona könnyebben megsérült - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A sajtóközlemény szerint a baleset még hétfőn történt, a Magyar Honvédség Katonai Rendfenntartó Kontingensének terepjárója Bosanka Novi helységtől három kilométernyire eddig ismeretlen körülmények között egy felüljáróról lehajtva árokba csúszott.

A súlyos sérülést szenvedett katonát mentőhelikopterrel azonnal a zágrábi kórházba szállították, ahol megműtötték. A közlemény szerint állapota stabil. A könnyebben megsérült katona sebeit a helyszínen ellátták, majd visszautazhatott a magyar békefenntartók táborába.

A sérült katonák hozzátartozóit a Magyar Honvédség értesítette. A baleset körülményeit az EUFOR katonai rendőrsége vizsgálja - áll a közleményben.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Hárommilliárd észak-amerikai madár tűnt el 1970 óta

Itt a Viber új funkciója, napokon belül mindenkinél bekapcsolják

Itt a Viber új funkciója, napokon belül mindenkinél bekapcsolják

Kövér: A lelkészek és a plébánosok felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak

Kövér: A lelkészek és a plébánosok felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak

Újabb félmilliárd hitelt vettek fel Tiborczék a turai kastélyra

Újabb félmilliárd hitelt vettek fel Tiborczék a turai kastélyra

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Gyorsabban, magasabbra, érdekesebben – így marad móka a futás

Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"

Tarlós: "A Margitszigeten talán olyan gyávának tűntem?!"