„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Egyre biztosabbnak tűnik, hogy a következő szezonban - először a klub történetében - reklám díszíti majd az FC Barcelona futballcsapata játékosainak a mezét.
A spanyol média értesülése szerint az első számú befutónak a kínai kormány látszik, amely évi 19 millió eurót fizetne azért, hogy a 2008-as pekingi olimpiát hirdesse a világ egyik legnépszerűbb futballklubjának a közreműködésével.
"Jól haladnak a tárgyalások. Azt hiszem, április végén, a bajnoki cím megnyerésével együtt be is jelenthetjük a megállapodást" - nyilatkozott rendkívül magabiztosan Joan Laporta, a katalán klub elnöke.
Az FC Barcelona az európai labdarúgás egyetlen olyan egyesülete, amelynek játékosai mindezidáig reklám nélküli mezben szerepeltek.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.