szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség hat személyt letartóztatott három férfi közelmúltbeli meggyilkolása kapcsán.

A gyilkosságok az észak-írországi, a brit uralom fenntartását akaró protestáns szélsőségesek közti leszámolások sorába illeszkednek.

A zavargások során több járművet, köztük egy autóbuszt, elloptak és felgyújtottak. A tüntetők benzines palackokkal dobálták a rendőröket, sőt, még egy kézigránátot is hajítottak rájuk.

2000 óta mintegy húsz embert öltek meg a különböző „lojalista” (azaz angolbarát) csoportok közti belháborúban. Ezek eredetileg az ír republikánusok elleni védelmi szervezetek voltak.

Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) által 1997-ben kinyilvánított tűzszünet nyomán azonban kitört köztük az ellenségeskedés a protestáns kerületek feletti ellenőrzésért, amely gyakran összefügg a kábítószer-kereskedelemmel és zsarolási ügyekkel.

Az IRA a múlt héten ígéretet tett fegyvereinek beszolgáltatására, de a protestáns harcosok mindeddig nem válaszoltak a lépésre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI/hvg.hu Világ

Az IRA leteszi a fegyvert

Befejezi a több évtizedes fegyveres harcot az észak-írországi brit uralom ellen az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA). A Tony Blair brit miniszterelnök által "soha nem látott nagy lépésnek" minősített döntés csütörtök délután, helyi idő szerint 4 órakor életbe lépett.

MTI Világ

Huszonnégy halott a kartúmi zavargásokban

Kartúmban élő dél-szudáni menekültek ezrei gépkocsikat gyújtottak fel, boltokat fosztogattak, arab kinézetű járókelőket vertek meg, és köveket hajigáltak a kivezényelt rendőrökre annak hírére, hogy helikopter-szerencsétlenségben életét vesztette Garang alelnök, aki a januári békeszerződés megkötése előtt a kormányellenes dél-szudáni lázadók vezére volt.

Hét nap

ZAVARGÁSOK SZUDÁNBAN

Legalább harminchatan életüket vesztették és százan megsebesültek Kartúmban, azokban a zavargásokban, amelyek hétfőn...