A 22 éves Omar Khayamról készült felvételek a pénteki londoni tüntetés óta a brit lapok első oldalain vannak, és a londoni rendőrségre folyamatos nyomás nehezedett annak érdekében, hogy vegyék őrizetbe.
Időközben kiderült az is, hogy Khayam öt és fél éves fegyházbüntetését tölti kemény drogok terjesztéséért, és csak feltételesen, próbaidőre bocsátották szabadlábra nemrégiben. Büntetéséből két és fél év még hátravan.
Brit muszlimok több száz fős tömege még múlt pénteken, a londoni Regent's Park mecsetjétől a dán nagykövetség elé vonult, hogy tiltakozzon a Mohamed prófétáról egy dán lapban megjelent karikatúra-sorozat ellen.
A tüntetés azóta is a brit belpolitika középpontjában áll, ugyanis a részvevők sokak szerint tömeggyilkosságra felszólító plakátokat emeltek a magasba, illetve ilyen jelszavakat skandáltak. A plakátok között volt olyan, amelyik a 2001. szeptember 11-i amerikai, és a tavaly július 7-i londoni öngyilkos merényletek elkövetőit éltette. Az egyik visszatérő jelszó úgy szólt, hogy „Nagy-Britannia, imádkozz, jön az újabb 7/7” - utalva az 56 emberéletet kioltó tavaly nyári öngyilkos londoni robbantássorozat dátumára. Több transzparensen volt olvasható, hogy „Európa, megfizetsz, eljön a te 9/11-ed is”, illetve az, hogy az iszlám megsértőire tömegmészárlás vár.
A megmozdulásról készült rendőrségi és sajtófelvételeken tűnt fel - éppen egy rendőrségi furgon mellett állva - Omar Khayam, akin az öngyilkos merénylők által használt, pokolgép elrejtésére kialakított öv látható.
Khayam a héten nyilvánosan elnézést kért, külön megkövetve a júliusi londoni merényletsorozat áldozatainak hozzátartozóit „érzéketlen” cselekedetéért. A rendőrség azonban kedden őrizetbe vette, és ha olyan döntés születik, hogy megsértette a szabadlábra helyezés feltételeit, visszamegy a börtönbe.
Őrizetben az öngyilkos merénylőnek öltözött tüntető
Őrizetbe vették azt a brit muszlim fiatalembert, aki néhány napja öngyilkos merénylőnek öltözve tüntetett a londoni dán nagykövetség előtt.

Török Gábor szerint jelenleg a Fidesz szűk győzelmére van nagyobb esély 2026-ban
Telex: Az MNB-t érintő ÁSZ-feljelentés után Matolcsy és Orbán találkozhattak
Mellár Tamás: Bezárult a kör, csapdában a magyar gazdaság
Ha kétségei merülnének fel, akkor nézze meg a 2025-ös év első negyedéves számait.
Elvesztette a Hamász a Gázai övezetet, a parancsnoki rendszer összeomlott - állítja egy Hamász-forrás
Magyar Péter: Orbán maga lökte a busz alá a női politikusait, hogy a saját irháját mentse
"Az ukránok még nagyon is veszíthetnek és az csúnya lesz"
Kijev rákényszerülhet arra, hogy igazságtalan tűzszünetet kössön.
20 perc: ennyi kellett, hogy mindent elöntsön a villámárvíz Texasban – videó
Nyolcvankettőre emelkedett a texasi villámárvíz halálos áldozatainak száma, sok gyermek is életét veszítette
Most 5 milliós nyakláncot és félmilliós szoknyát szúrt ki Várkonyi Andreán Hadházy Ákos
Drágább lehet a fapados repülés egy uniós döntés miatt
Zsugorfláció, legrammozás, burkolt áremelés: jobb, ha végleg beletörődünk?
18 éven át meddőnek hitték a férfit, majd jött a mesterséges intelligencia és a terhesség
Öt hónap kihagyás is várhat a PSG ellen horrorsérülést elszenvedett Musialára
A Bayern München támadója a csontját törte, és még a szalagjai is megsérültek.