szerző:
MTI

Börtönbe kell vonulnia egy klagenfurti férfinak, mert lomtalanítás közben olyan figyelmetlenül hajított ki egy fotelt harmadik emeleti lakásának az ablakán, hogy a bútordarab agyoncsapott egy nőt.

A klagenfurti bíróság 9 hónapi elzárásra ítélte a 23 éves férfit, akinek egy hónapot ebből mindenféleképp börtönben kell töltenie. A férfi megpróbált azzal védekezni, hogy az egyik szomszédját megkérte arra, legyen a segítségére, amíg megszabadul a mintegy 20 kilós foteltől. A 17 éves szomszéd azonban szellemileg sérült, és az orvosszakértői vizsgálat szerint semmiképp sem tudott volna megfelelni egy ilyen feladatnak. A bíróság rendkívül veszélyes körülmények között, gondatlanságból elkövetett emberölés vádjában találta bűnösnek a férfit.

Az ablakon kihajított fotel egy 55 esztendős nőt talált el, aki az orvosok minden erőfeszítése ellenére belehalt súlyos fej-, nyak- és gerincsérülésébe. A Kronen Zeitung című osztrák napilap szerint az elhunyt családja a temetési költségekért és 25 ezer euró (kb. 6,3 millió forint) fájdalomdíjért is perli az elítéltet, aki munkanélküli, adósságokat halmozott fel, és nálánál idősebb barátnőjénél lakik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szomorú vég: androidos mobilt és iPhone-t ajánl felhasználóinak a Microsoft

Szomorú vég: androidos mobilt és iPhone-t ajánl felhasználóinak a Microsoft

Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést a hó miatt

Kilenc megyére adtak ki figyelmeztetést a hó miatt

Nyomtatni fogják a svájci gárdisták sisakját

Nyomtatni fogják a svájci gárdisták sisakját

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Olyan ígéretes A tanár második évada, mint egy oktatási reform

Ilyen a jóárasított hatkerekű monstrum Mercedes

Ilyen a jóárasított hatkerekű monstrum Mercedes

Elhunyt Az Argo-akció filmet ihlető CIA-ügynök

Elhunyt Az Argo-akció filmet ihlető CIA-ügynök