A bécsi egészségügyi minisztérium a két hattyú teteméből vett mintákat elküldte kiegészítő vizsgálatokra az unió weybridge-i laboratóriumába.
A stájerországi Mellach térségében 30 napra védzónát alakítanak ki, hogy megakadályozzák a fertőzés elterjedését. Ebben az övezetben azonnali hatállyal megtiltották az élő baromfi, a baromfihús, a tojás és az egyéb baromfitermékek kereskedelmét.
Az egészségügyi miniszter a nap folyamán jelenti be a madárinfluenza elleni osztrák lépéseket.
A sógoroknál is megjelent a madárinfluenza
Az első vizsgálatok szerint Ausztriát is elérte a madárinfluenza: 70 százalékos valószínűséggel H5N1 vírussal fertőzöttek azok a madártetemek, amelyeket Graz mellett, a mellachi erőmű közelében találtak.

Azahriah ismét odaszúrt a kormánynak
Zivatar miatt riasztást és figyelmeztetést is kiadtak
„Fuck Orbán” – skandálta a tömeg a Kneecap lengyelországi koncertjén
Washington Post: Az USA teremtette a békés és jólétben élő világot, de most éppen az ellenkező irányban halad
Trump közelebb vezényel két atomtengeralattjárót Oroszországhoz
Átveréssel, éheztetéssel és fogvatartással is toborozzák az orosz katonákat, a dezertőrökkel pedig kegyetlenül elbánnak
Országos csúccsal jutott döntőbe 50 méter háton Kós Hubert
A MÁV szerint már újraindultak a vonatok Győrnél, de olvasónk máshogy éli meg a helyzetet
Kocsis Máté bejelentette, hogy megalakul a Zebra Digitális Polgári Kör
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.