szerző:
euractiv.hu

Az első napok indulatból fakadó bojkott-intézkedései után mára megalapozottnak tűnik az aggodalom: a karikatúra-botrány helyrehozhatatlanul károsíthatja Dánia kereskedelmi kapcsolatait.

Január 26 óta tart a bojkott
© AP
Bár a Jyllands-Posten még tavaly szeptemberben közölte a Mohamed prófétát kifigurázó, 12 darabból álló karikatúra-sorozatot, a világ iszlám közvéleménye igazán csak néhány hete háborodott fel, amikor a rajzokat újra megjelentette egy norvég lap. Politikai, diplomáciai tiltakozások, utcai demonstrációk mellett azonnal szóba került gazdasági szankciók foganatosítása és az iszlám harag elsősorban a botrányt kiváltó lap hazája, Dánia ellen irányult.

Francia szupermarketben sincs dán áru
A termék-bojkott Szaúd-Arábiában, január 26-án kezdődött, ahol a szupermarketek felhívást intéztek a fogyasztókhoz, hogy azok kerüljék a dán termékek vásárlását, vagy egyszerűen eltüntették e cikkeket a polcokról. Azóta más muzulmán országok is követték a példát, mi több: muzulmán országokban működő nyugati üzletláncok is.

A francia Carrefour cég kairói szupermarketjében felirat tudatja a vásárlókkal, hogy az üzlet a muzulmánokkal és az egyiptomiakkal való szolidaritás jeléül nem kínál dán termékeket. A Carrefour kénytelen volt hivatalosan reagálni, tudatni a francia közvéleménnyel, hogy a kairói szupermarketet egy helyi cég üzemelteti, amelynek jogában áll a helyzetnek megfelelő kereskedelmi döntéseket hozni.

Az indonéziai importőrök társasága szerdán kezdte el az importforgalom 1 százalékát kitevő dán áruk bojkottját. (2005-ben a dán termékek forgalma elérte a 62,8 millió dollárt Indonéziában.) Szíriában az üzletek bejáratánál és falakon elhelyezett feliratokon kérik a vásárlókat a dán termékek mellőzésére.

Rasmussen nem kér bocsánatot (Oldaltörés)

Muszlim hívők tüntetnek Dánia ellen.
© MTI
A kialakult helyzet nagyfokú aggodalmat kelt a Dán Iparosok Szövetségében. Attól tartanak, hogy amikor a vásárlók már nem is emlékeznek pontosan a történtekre, Dánia neve negatív kontextusban marad meg bennük, s ez hosszú távra okoz súlyos gazdasági veszteséget.

A muzulmán országokkal kialakult feszültség esetleg akkor oldódhatna, ha a dán kormány hivatalosan bocsánatot kérne, ám ezt Anders Fogh Rasmussen miniszterelnök már többször elutasította, azzal érvelve, hogy a kormány nem tehető felelőssé egy független újság cselekedeteiért. A karikatúrákat közlő Jyllands Posten elnézést kért ugyan, de a szólásszabadság jogán továbbra is kiáll eredeti döntése mellett.

Peter Mandelson, az EU kereskedelmi biztosa figyelmeztette a muzulmán országok kormányait: amennyiben ők állnak a dán termékek bojkottjának hátterében, akkor a Kereskedelmi Világszervezet felelősségre vonhatja őket.

A Danske Bank becslése szerint Dánia tavaly mintegy 1,5 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat bonyolított le húsz muzulmán országgal. Dánia teljes exportja 2004-ben 58,4 milliárd dollár volt.

Kampány az interneten: Vegyél dán terméket!
A legsúlyosabb veszteség Európa egyik legnagyobb tejüzemét, az Arla Foodst éri, amely becslések szerint a bojkott minden egyes napján egymillió dollárt veszít. A vállalat mintegy 1500 alkalmazottat foglalkoztat a Közép-Keleten, s ha a bojkott folytatódik, kénytelen lesz létszámleépítést végrehajtani.

A bojkott nyomán egy másik jelenség is felütötte a fejét: az interneten dán termékek vásárlására biztatják a fogyasztókat a szólásszabadság védelmezői.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Autó

Dániában a legdrágábbak az autók

2005 utolsó negyedévében az új autók európai átlagára 3,4 százalékkal növekedett – áll a PricewaterhouseCoopers tanulmányában. Uniós mértékkel nálunk még mindig olcsó az autó. A dízel továbbra is egyre népszerűbb.

MTI/hvg.hu Világ

Lelepleződött a dániai muszlim vezető

Lelepleződött a dán iszlám szövetség vezetője: egy fotóról, amely a dánok muszlim-ellenességét volt hivatva bizonyítani, kiderült, hogy Franciaországban készült, és semmi köze sem volt a valláshoz. A dánok többsége a helyi vallási vezetőket okolja a muzulmán világban több helyütt erőszakba torkollt tüntetésekért.

MTI Világ

Felgyújtották Dánia damaszkuszi és bejrúti követségét

Megrohamozta és felgyújtotta Dánia és Norvégia damaszkuszi nagykövetségét szombaton az elsőként dán és norvég lapokban megjelent Mohamed-karikatúrák miatt tüntető több száz fős tömeg; az incidens nyomán a két ország Szíria haladéktalan elhagyására szólította fel állampolgárait. Vasárnap a bejrúti dán követséget érte támadás, az épületet itt is felgyújtották. Az Európai Unió soros elnöksége elítélte a cselekedetet.

Világ

Valami folyik Dániában

"Vegyél még egy dönert! Mosolyogj a muszlim zöldségesre! - én csak ilyen békepárti SMS-eket kaptam.

Olyan funkció jön a Google Térképbe, amire senki nem számított

Olyan funkció jön a Google Térképbe, amire senki nem számított

Százmilliárdos aknán ül az Orbán-kormány a sporttámogatások miatt

Százmilliárdos aknán ül az Orbán-kormány a sporttámogatások miatt

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen

Nagyon rossz adat érkezett a német gazdaságból, kezdhetünk aggódni

Nagyon rossz adat érkezett a német gazdaságból, kezdhetünk aggódni

A Honvédkórház közölte, nem igaz, hogy elküldik a töréses betegeket

A Honvédkórház közölte, nem igaz, hogy elküldik a töréses betegeket

653 lóerős villanykamiont mutatott be az Iveco és a Nikola

653 lóerős villanykamiont mutatott be az Iveco és a Nikola