szerző:
MTI

Mahmúd Abbász palesztin elnök kedden kora este hivatalosan felkérte Iszmáil Haníjét, a választásokon győztes Hamász mozgalom egyik vezetőjét az új palesztin kormány megalakítására - közölték hivatalos forrásból.

Mahmúd Abbász palesztin elnök a Palesztin Hatóság gázai főhadiszállásán adta át a megbízólevelet a Hamász 43 éves vezetőjének, Iszmáil Haníjének, aki a radikális mozgalom első miniszterelnöke lesz, amióta 1994-ben a Gázai övezetben és Ciszjordániában létrejött a Palesztin Hatóság. Abbász kettőjük gázai találkozóján nyújtotta át a hivatalos megbízó levelet Haníjének, a január 25-i választásokon nyertes radikális szervezet kormányfőjelöltjének. A politikusnak maximum öt hete van kormányának összeállítására és parlamenti elfogadtatására.

Nem ismeretes, mit fűzött hozzá szóban a palesztin elnök a kormányalakítási megbízáshoz, de tény, hogy Abbász már többször is felszólította a választásokon győztes Hamászt a korábban megkötött izraeli-palesztin megállapodások elismerésére és az erőszak mellőzésére. Izrael többször is jelezte, hogy nem áll szóba egy Hamász vezette palesztin kormánnyal, amíg az általa (és több más állam által is) terrorszervezetnek tartott palesztin mozgalom nem mond le az erőszakról, nem ismeri el Izraelt, és nem fogadja el az izraeli-palesztin ideiglenes megállapodásokat.

Haníje várható kabinetje Ahmed Korei kormányát váltja majd fel. A Fatah szervezet távozó kormánya 2003 szeptembere óta van hivatalban. Noha Haníjét pragmatikus politikusként és a palesztin egység híveként jellemzik ismerői, megfigyelők nem zárják ki, hogy heves, esetleg részben erőszakos hatalmi harc kezdődhet a palesztin parlament legnagyobb pártjává vált Hamász és a hatalom eddig szinte kizárólagos birtokosa, a Jasszer Arafat által alapított Fatah között.

Ennek első jeleként kis híján erőszakba torkolló incidens történt kedden a palesztin parlamentben. A törvényhozó testület új elnöke, a győztes Hamászhoz tartozó Abdel-Azíz Duejk néhány más Hamász-törvényhozóval együtt erővel behatolt Ibráhim Hreisének, a parlamenti titkárság vezetőjének irodájába, s azonnali távozásra szólította fel a titkárságvezetőt, mondván, hogy Hreise törvénytelenül bitorolja a posztot. Az ügy előzménye: az előző, Fatah többségű parlament egy sor parlamenti tisztséget osztott ki utolsó ülésén a Fatah tagjai, illetve hívei között. A Hamász megítélése szerint a régi parlamentnek ehhez már nem volt joga, ezért e kinevezések érvénytelenek.

A titkárságvezető Mahmúd Abbász elnöktől, a Fatah vezetőjétől kért segítséget posztja megtartásához. A Fatah törvényhozási frakciójának vezetője, Azzám al-Ahmed közölte az incidens után: a huzakodás egy pontján megjelent a parlament épületében a Fatah fegyvereseinek egy csoportja, hogy Hreise védelmére keljen, de a frakcióvezető lebeszélte őket az erő alkalmazásáról.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fotón látszik, milyen óriási akkumulátor kerülhet a Galaxy S11+-ba

Fotón látszik, milyen óriási akkumulátor kerülhet a Galaxy S11+-ba

Nem Trudeau az első, aki kínos helyzetbe került a bekapcsolt mikrofonok miatt

Nem Trudeau az első, aki kínos helyzetbe került a bekapcsolt mikrofonok miatt

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Marabu Féknyúz: Mihez kezdünk az űrben?

Marabu Féknyúz: Mihez kezdünk az űrben?

Lövöldözni kezdett egy tengerész a Pearl Harbor-i támaszponton, hárman meghaltak

Lövöldözni kezdett egy tengerész a Pearl Harbor-i támaszponton, hárman meghaltak

Elkészült a kiemelés, ami alapján kisorsolják a Nemzetek Ligája csoportjait

Elkészült a kiemelés, ami alapján kisorsolják a Nemzetek Ligája csoportjait