szerző:
MTI

Több mint harminc évvel a Franciaország hollandiai nagykövetsége ellen végrehajtott hírhedt túszejtő akció után húszévi börtönbüntetésre ítélték Tokióban a Japán Vörös Hadsereg szélsőbaloldali terrorszervezet alapítóját, Sigenobu Fuszako asszonyt.

A bíróság bizonyítottnak ítélte, hogy az 1974-ben a hágai francai diplomáciai képviselet elleni támadást, s a nagykövet, valamint tíz további diplomata túszul ejtését Sigenobu szervezte, mint ahogy ő állt a Vörös Hadsereg által végrehajtott, számos  további terrorcselekmény mögött is.
    
Sigenobu Fuszako 1969-ben alapította a szélsőbaloldali szervezetet. A Japán Vörös Hadsereg leghírhedtebb tettét 1972-ben követte, amikor három terrorista 26 polgári személyt lőtt agyon  a tel-avivi repülőtéren és 76-ot megsebesített. A csoport ezt követően repülőgépeket térített el, majd elsősorban különböző nyugati nagykövetségek ellen hajtott végre támadásokat.
   
A most hatvan esztendős Fuszakót 2000 novemberében tartóztatták le Japánban. Előtte kereken harminc éven át Libanonban rejtőzködött.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Jön az Aerosmith

Jön az Aerosmith

Itt a bejelentés, ami biztosíték is: hamarosan jönnek az olcsóbb 5G-s telefonok

Itt a bejelentés, ami biztosíték is: hamarosan jönnek az olcsóbb 5G-s telefonok

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Új luxusváltozat jön a Ford Focusból, és érkezik a hibrid is

Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Videó: Gazdag orosz autósoknál megint elgurult valami

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában

Megkéseltek egy tanárt egy győri középiskolában

Szerdán délután megdőlt a magyar áramfogyasztási rekord

Szerdán délután megdőlt a magyar áramfogyasztási rekord