Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Japán és az Egyesült Államok megállapodott, hogy - most először - korszerű Patriot rakétaelhárító rakétákat telepítenek a Japánban lévő amerikai támaszpontokra. A terv összefüggésben lehet azzal, hogy Észak-Korea kísérletet készül végrehajtani egy nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával.
A Patriot Advanced Capability-3 ellenrakéták képesek a levegőben megsemmisíteni vagy legalább hatástalanítani ballisztikus rakétákat, manőverező robotrepülőgépeket ("szárnyas rakétákat") és ellenséges repülőgépeket.
A hírt közlő japán védelmi minisztériumi illetékes nem közölte az ellenrakéták (közkeletű megnevezéssel "elfogórakéták") telepítésének helyszíneit, de helyi lapok azt írták, hogy e föld-levegő rakéták három vagy négy ütegét telepítik az év végéig az ország déli Okinava szigetére.
A Jomiuri Simbun, Japán legnagyobb lapja úgy értesült, hogy az amerikai fél kezdeményezte a rakétatelepítést. A terv valószínűleg összefügg azzal, hogy amerikai és japán kémműholdak és kémrepülőgépek felvételeinek tanúsága szerint Észak-Korea kísérletet készül végrehajtani egy Taepodong-2, nagy hatótávolságú ballisztikus rakétával, amely képes elérni az Egyesült Államok egyes területeit is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.