szerző:
MTI/hvg.hu

Alig pár napja még úgy készültek a profi kerékpározás rajongói, hogy minden idők egyik legérdekesebb francia körversenye várható, hiszen az országúti bringázás koronázatlan királya, a verseny hétszeres győztese, az amerikai Lance Armstrong visszavonult. De a leginkább várt Basso-Ullrich párharc elmarad, s egészen más okok miatt lesz megjósolhatatlan a 93. Tour de France befutója. Egy Spanyolországban kipattant doppingbotrány ugyanis elsöpörte az élmezőnyt.

Befutó a tavalyi Tour de France-on. De ki fut be
az idén?
© AP
A Giro d,Italia-győztes és a szombaton kezdődő Tour de France első számú esélyesének számító Ivan Basso is szerepel az El Mundo doppinglistáján, amelyet a spanyol lap pénteken tett közzé internetes oldalán. A 37 név között több, már lebukott sztáré is ott található, így a spanyol Roberto Herasé vagy az amerikai Tyler Hamiltoné. A T-Mobile csapatból a német Jan Ullrich és a spanyol Oscar Sevilla érintett, így nevezésüket vissza is vonták.

Az ügy előzménye, hogy a spanyol rendőrség átkutatott több lakást, és tiltott szereket foglalt le. Korábban őrizetbe vették az Astana-Würth (a volt Liberty Seguros) istálló igazgatóját, Manolo Sainzot, aki óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. A csapat azonban a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) kiharcolta, hogy indulhasson.

Az El Mundo doppinglistája: csapatok és versenyzők
CSC: Ivan Basso (olasz) Caisse D'Epargne-Iles Baleares: Constantino Zaballa (spanyol) Saunier Duval: Carlos Zarate (spanyol) AG2R: Francisco Mancebo (spanyol) T-Mobile: Jan Ullrich (német), Oscar Sevilla (spanyol) Phonak: Jose Enrique Gutierrez (spanyol), Jose Ignacio Gutierrez (spanyol) Communidad Valenciana: Vicente Ballester (spanyol), David Bernabeu (spanyol), David Rodriguez (spanyol), Jose Adrian Bonilla (spanyol), Juan Gomis Lopez (spanyol), Eladio Jimenez Sanchez (spanyol), David Latasa (spanyol), Ruben Plaza (spanyol), Jose Luis Martinez (spanyol), Manuel Llorent (spanyol), Antonio Olmo (spanyol), David Munoz(spanyol), Javier Cherro (spanyol), Javier Pascual (spanyol) Unibet: Carlos Garcia Quesada (spanyol) Astana-Würth: Michele Scarponi (olasz), Marcos Antonio Serrano (spanyol), David Etxebarria (spanyol), Joseba Beloki (spanyol), Angel Vicioso (spanyol), Isidro Nozal (spanyol), Unai Osa (spanyol), Jörg Jaksche (német), Giampaolo Caruso (olasz)

Doppingolás miatt eltiltott vagy korábban már visszalépett: Roberto Heras (spanyol), Angel Casero (spanyol), Santiago Perez (spanyol), Tyler Hamilton (amerikai), Igor Gonzalez Galdeano (spanyol).

A pénteki doppinghírek robbanása előtt a sportágat jól ismerők többsége úgy vélekedett, hogy az olasz Ivan Basso léphet Lance Armstrong örökébe a szombaton Strasbourgban rajtoló Tour de Franceon . A CSC klasszisát joggal tartották esélyesnek a világ legjelentősebb viadalának megnyerésére, mivel már az előző két alkalommal is meggyőző teljesítményt nyújtott a francia körversenyen, a hegyekben tulajdonképpen egyedül tudta tartani a lépést Armstronggal, idén pedig óriási fölénnyel nyerte meg az év első háromhetes versenyét, a Giro d,Italiát. Basso nemcsak Armstrong, hanem a kábítószer-túladagolásban két éve elhunyt Marco Pantani utóda is lehetett volna végső sikere esetén, ugyanis a Kalóz becenevű néhai sztár volt az utolsó, aki ugyanabban az évben, 1998-ban a Touron és a Girón is diadalmaskodni tudott.

A sárga trikóért folytatott küzdelemben legnagyobb ellenfelének Jan Ullrichot tartották, aki szeretett volna kilépni az örök második – 1997-ben azért egyszer nyert – szerepéből. A német klasszis idén nagyon gyengén és szokása szerint túlsúlyosan kezdte a szezont, ám a Giro második felében már igen biztatóan tekert, a 11. szakaszon, amely 50 km-es egyéni időfutam volt, pedig első lett. Csakhogy Ullrich sem tudta elhessegetni magától a spanyol doppingbotrány árnyait, s ezért a T-Mobile csapat visszavonni káényszerült a nevezését.

Így aztán az eleve titkos favoritnak tartott spanyol Alejandro Valverde esélyei még tovább nőttek. De a doppingbotrány egyre magasabbra tornyosuló hullámait látva végleges ítéletet igen nehéz volna mondani. Annál is inkább, mert nem csak az élmenők kizárása lehet befolyással a végső győztes személyére, hanem az őket támogató csapatok összetétele is.

A sprintereknél is óriási harc várható a mezőnypontversenyben elsősorban azért, mert Alessandro Petacchi nem épült fel a Girón elszenvedett súlyos sérüléséből. Távollétében Stuart O,Grady, Robbie McEwen, Tom Boonen, Robert Hunter, a tavaly legjobbnak bizonyuló Thor Hushovd és a zöld trikót – rekordot jelentő módon – hatszor kiérdemlő Erik Zabel viaskodhat egymással.

A 93. Tour de France – mikor e cikk első sorait papírra vetettük, úgy nézett ki, hogy – 21 csapatának 189 indulójára 3657,1 kilométer teljesítése vár a 20 szakaszból és egy prológból álló viadalon. De azóta csak a versenytáv adatai maradtak meg. Így biztosat majd akkor lehet tudni a mezőny méretéről és összetételéről, ha holnap már elstartolt a mezőny a strasbourgi prológon.

Amerre a Tour de France mezőnye halad. Strasbourgtól Párizsig
© strasbourg.fr





































A 93. Tour de France programja (Oldaltörés)

Tour de France. Éljen a bringázás
© AP
Prológ, július 1.: Strasbourg, 7,1 km, egyéni időfutam
1. szakasz, július 2.: Strasbourg, 184,5 km
2. szakasz, július 3.: Obernai - Esch-sur-Alzette (Luxemburg), 228,5 km
3. szakasz, július 4.: Esch-sur-Alzette - Valkenburg (Hollandia), 216,5 km
4. szakasz, július 5.: Huy (Belgium)- Saint-Quentin, 207 km
5. szakasz, július 6.: Beauvais-Caen, 225 km
6. szakasz, július 7.: Lisieux-Vitré, 189 km
7. szakasz, július 8.: Saint-Grégoire - Rennes, 52 km, egyéni időfutam
8. szakasz, július 9.: Saint-Méen-le-Grand - Lorient, 181 km
9. szakasz, július 11.: Budeaux-Dax, 169,5 km
10. szakasz, július 12.: Cambo-les-Bains - Pau, 190,5 km
11. szakasz, július 13.: Tarbes - Val d,Aran-Pla-de-Beret (Spanyolország), 206,5 km, hegyi befutó
12. szakasz, július 14.: Luchon-Carcassonne, 211,5 km
13. szakasz, július 15.: Béziers-Montélimar, 230 km
14. szakasz, július 16.: Montélimar-Gap, 180,5 km
15. szakasz, július 18.: Gap-L,Alpe d,Huez, 187 km, hegyi befutó
16. szakasz, július 19.: Bourg d,Oisans-La Toussuire, 182 km, hegyi befutó
17. szakasz, július 20.: Saint-Jean-de-Maurienne - Morzine, 200,5 km
18. szakasz, július 21.: Morzine-Macon, 197 km
19. szakasz, július 22.: Creusot - Montceau-les-Mines, 57 km, egyéni időfutam
20. szakasz, július 23.: Antony-Párizs (Champs-Elysées), 154,5 km

A Tour korábbi győztesei (Oldaltörés)

Helyezkedés a sprineten. Kemény lesz
az idén is
© AP
1991: Miguel Indurain (spanyol)
1992: Indurain
1993: Indurain
1994: Indurain
1995: Indurain
1996: Bjärne Riis (dán)
1997: Jan Ullrich (német)
1998: Marco Pantani (olasz)
1999: Lance Armstrong (amerikai)
2000: Armstrong
2001: Armstrong
2002: Armstrong
2003: Armstrong
2004: Armstrong
2005: Armstrong




A Tour többszörös győztesei (Oldaltörés)

Basso (balról) és Armstrong
párviadala. Az egyiket kizárták,
a másik visszavonult
© AP
7 győzelem:
Lance Armstrong (amerikai) 1999, 2000, 2001, 2002, 2003, 2004, 2005

5 győzelem:
Jacques Anquetil (francia) 1957, 1961, 1962, 1963, 1964
Eddy Merckx (belga) 1969, 1970, 1971, 1972, 1974
Bernard Hinault (francia) 1978, 1979, 1981, 1982, 1985
Miguel Indurain (spanyol) 1991, 1992, 1993, 1994, 1995

3 győzelem:
Philippe Thys (belga) 1913, 1914, 1920
Louison Bobet (francia) 1953, 1954, 1955
Greg LeMond (amerikai) 1986, 1989, 1990

2 győzelem:
Lucien Petit-Breton (francia) 1907, 1908
Firmin Lambot (belga) 1919, 1922
Ottavio Bottecchia (olasz) 1924, 1925
Nicolas Frantz (luxemburgi) 1927, 1928
Andre Leducq (francia) 1930, 1932
Antonin Magne (francia) 1931, 1934
Sylvere Maes (belga) 1936, 1939
Gino Bartali (olasz) 1938, 1948
Fausto Coppi (olasz) 1949, 1952
Bernard Thevenet (francia) 1975, 1977
Laurent Fignon (francia) 1983, 1984


Az eddigi Tour de France-győzelmek országonként (Oldaltörés)

Eljött a Tour de France napja.
Mi van a lepel mögött?
© AP
Franciaország 36 győzelem
Belgium 18 győzelem
Egyesült Államok 10 győzelem
Olaszország 9 győzelem
Spanyolország 8 győzelem
Luxemburg 4 győzelem
Hollandia és Svájc 2 győzelem
Dánia, Írország és Németország 1 győzelem















Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Tour de France: Bodrogi a harmadik helyen

A belga Tom Boonen nyerte a Tour de France országúti kerékpáros körverseny 2. szakaszát, melyen Bodrogi László hosszú időn át szökésben volt, s két részhajrá során 12 másodperces időjóváírást szerzett, így összetettben feljött a harmadik helyre.

MTI Világ

Ullrich nem indulhat a Tour de France-on

A T-Mobile csapat bejelentette, hogy nem indítja a spanyol doppingbotrányba keveredett sztárját, Jan Ullrichot a szombaton rajtoló Tour de France kerékpáros körversenyen.

Megrohamozták a Star Wars-fanok a Cinema City oldalát, akadozott a rendszer

Megrohamozták a Star Wars-fanok a Cinema City oldalát, akadozott a rendszer

Az eutanáziát választotta Marieke Vervoort belga paralimpiai bajnok

Az eutanáziát választotta Marieke Vervoort belga paralimpiai bajnok

Kunhalmi Ágnes: Jobb később, mint soha

Kunhalmi Ágnes: Jobb később, mint soha

Doku360: Antall József kibekkelte a kommunizmust, de építette a saját lehetőségeit

Doku360: Antall József kibekkelte a kommunizmust, de építette a saját lehetőségeit

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Hadházy feljelentést tehet a parlamenti akciója után

Ismerős Arcok-koncertet tartanak a Bem térre tartó fáklyás felvonulás után

Ismerős Arcok-koncertet tartanak a Bem térre tartó fáklyás felvonulás után