A Metullából érkező izraeli páncéloscsapat a határtólmintegy 5 kilométerre, egy dombon foglalt el harcálláspontokat, a galileai területsáv legészakibb csücskével szemben. Előrenyomulásuk során több házat leromboltak - közölték a megtorlástól tartva nevük elhallgatását kérő szemtanúk Burdzs al-Mulúk faluból.
A harckocsizók röviddel azután hatoltak be Libanon területére, hogy az izraeli biztonsági kabinet úgy döntött: kiterjeszti a szárazföldi offenzívát és a hadsereg egészen a Lítáni folyóig nyomulhat előre, amelynek völgye a szóban forgó térségben mindössze hat kilométerre fekszik a határtól.
Az egyenetlen terep és a hadoszlop felverte porfelhő miatt a szemtanúk arról nem tudtak felvilágosítást adni, hogy hány izraeli harckocsi és páncélozott jármű érkezett a térségbe. Az izraeli légierő és a haditengerészet eközben szerdán is folytatta a Bejrút déli elővárosai elleni támadásait, szórványosan
tűz alatt tartva a síita kerületeket és a Hezbollah fellegvárainak tartott térségeket. Áldozatokról nem érkezett jelentés.
Izraeli páncélos hadoszlop vonult be Dél-Libanonba
Izraeli harckocsikból és páncélozott harcjárművekből álló hadoszlop vonult be tüzérségi tűz és légi csapások fedezetében szerda este Dél-Libanonba, nem sokkal a szárazföldi hadműveletek kiszélesítéséről hozott izraeli döntés után.
A szemet gyönyörködtető török szárnyalásról kiderült, hogy ócska piramisjáték
Akár el is vesztheti feltörekvő piaci státuszát Törökország a hatalmas vagyonkezelői fiaskó miatt, amely közel félmillió károsultnak több tízmilliárd dollárnyi kárt okozott.
Lesz-e Orbán Viktornak „Elba-pillanata”?
A történelmi analógiák arra tanítanak bennünket, hogy a karizmatikus vezetők gyakran éppen akkor tűnnek a legerősebbnek, amikor tekintélyük már erodálódni kezd.