A kivonuló, többnyire csak könnyűfegyverekkel fölszerelt rendőrök erősítést kértek az iraki hadseregtől a - számos esetben kínzások nyomait is viselő - holttestek elszállítására, mert a Haifa utca szunniták lakta környékét túl veszélyesnek ítélték. Amikor a katonák megérkeztek, fegyveresek kezdtek lőni rájuk, erre további erősítést kértek, ezúttal az amerikai erőktől - mondták a források.
A kialakult összecsapásban az állami televízió szerint harminc ellenséges fegyverest lőttek le a katonák, s letartóztattak nyolcat, köztük öt szudáni állampolgárt. A környéken sok olyan személy lakik, aki Szaddám Huszein rendszerében a kormánynak és a hadseregnek dolgozott, s nem esik messze a jelenlegi kormány székhelyét és az amerikai és brit nagykövetséget magába foglaló, katonák ezrei által őrzött zöld zónától.
Az erélyes fellépés talán annak a jele, hogy a hatóságok erők alkalmazni kezdték a Núri al-Máliki iraki kormányfő által aznap bejelentett új biztonsági tervet. Hadseregnapi beszédében a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a mostani kampánnyal "felekezeti vagy politikai hovatartozástól függetlenül" keményen lesújtanak a törvénytelen csoportokra.
Az egyik legjelentősebb szunnita párt, az - Adnán ad-Dulaimi vezette - Egyesült Iraki Szövetség közleménye másképp beszéli el a történteket: eszerint kormányerők támogatta milíciák támadtak a környék lakóira, hogy elűzzék őket. A párt "kettős mércével" vádolja a kormányt, amely nem sújt le a - szunniták szerint halálosztagokat működtető - síita milíciákra.
Rendőrségi tájékoztatás szerint másutt a fővárosban és az országban szombaton legkevesebb 13 embert öltek meg vagy találtak holtan a felekezetek közötti erőszak következtében.
Huszonhét holttestet találtak Bagdadban
Huszonhét holttestet találtak a helyi rendőrök szombaton Bagdad központjában, az erősen őrzött zöld zónától nem messze északra, egy temető közelében, s a kiérkező erők fegyveresekkel csaptak össze - közölték rendőrségi és belügyminisztériumi források.

Orbán Viktor: Jó ha tudsz ultizni, mert egy betli hasonló folyamat, mint egy nemzetközi megállapodás
Ipar- és munkahelyvédelmi akciótervet hirdetett a miniszterelnök.
Helyettes államtitkárként tér vissza Havasi Bertalan
Rossz hír a dohányosoknak: jövedékiadó-robbanás jön az EU-ban
„Nem lettem konzervatív, de kevésbé vagyok liberális” – Bret Easton Ellis Magyarországról, Trumpról és a halott regényirodalomról
A kormány rögzítette a 3 százalékos lakáshitel részleteit, vannak újdonságok
Alig épült idén új lakás, erre a piacra önti rá a kormány az Otthon Startot
A Klimt-ügy miatt Lázár János megváltoztatja a műtárgyak kiviteli szabályát
Így váltott szárnyalásból zuhanórepülésbe az Ozempic gyártója
Mit rontott el a Novo Nordisk, amely a fogyasztószereivel valósággal letarolta a nyugati világot?