Irán nem adja fel atomprogramját

Teherán soha nem enged a nemzetközi nyomásnak, hogy feladja jogát a nukleáris technológia megszerzésére - jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Szajed Ali Hamenei ajatolláh, akinek szavait az állami hírközlő szervek idézték.

  • MTI MTI
Irán nem adja fel atomprogramját

"Az iráni nemzet biztosan nem adja fel jogát (a nukleáris technológia megszerzésére), s az iráni tisztviselőknek sincs felhatalmazásuk arra, hogy ettől megfosszák a nemzetet" - mondta egy síita vallási ünnep alkalmából. Hameneit első alkalommal mutatták az állami televízióban azóta, hogy a világhálón múlt csütörtökön megjelent hírek szerint meghalt. Teherán cáfolta az értesülést.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) tavaly december 23-án fogadott el szankciókat Irán ellen, amelynek keretében megtiltja az ENSZ-tagállamoknak, hogy olyan sugárzó anyagokkal és technológiákkal lássák el Teheránt, amelyek elősegíthetik az iráni atom- és rakétaprogram fejlesztését, felhasználhatók urán dúsítására és feldolgozására, illetve nehézvíz előállítására, atomfegyverek célba juttatására alkalmas rendszerek gyártására.

A tilalom vonatkozik az ilyen anyagok és technológiák iráni importjára is. A BT-határozat befagyasztja olyan kulcsfontosságú vállalatok és magánszemélyek vagyonát, amelyek, illetve akik részt vesznek az iráni nukleáris programban, és szerepelnek az ENSZ listáján.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szerint a Nyugatnak bele kell törődnie, hogy együtt kell élnie az atomenergiát hasznosító Iránnal, a BT büntető intézkedéseket elrendelő határozatát pedig papírfecninek nevezte, amely nem oszthatja meg az iráni népet.

A Nyugat attól tart, hogy Irán nukleáris fegyverek előállításán fáradozik polgári célúnak nyilvánított programja révén.