szerző:
MTI

Bizonyítékok vannak az Egyesült Államok birtokában Robert Gates amerikai védelmi miniszter pénteki közlése szerint arra, hogy Irán fegyverrel és haditechnikával segít az iraki ellenállókat.

Sorozatszámok és repeszeken talált egyéb megjelölések utalnak az iráni kapcsolatra, az iraki ellenállók kifinomult robbanószerkezetekkel való ellátására és haditechnikai eszközök használatára való kiképzésre - mondta Robert Gates.
   
Az amerikai kormányzat és katonai illetékesek már többször mondták, hogy irániaknak is közük van Irakban elkövetett robbantásos merényletekhez, de bizonyítékkal eleddig nem támasztották alá állításukat.
   
A most bejelentett bizonyítékok egy Irakban fellelt titkos fegyverraktárakból származnak, illetve a január 11-én az észak-iraki Erbílben amerikai rajtaütéssel felszámolt iráni irodában talált iratokon alapulnak - mondta el egy neve elhallgatását kérő amerikai katonai illetékes. Úgy tudni, a bizonyítékok bemutatásáról vita folyik kormányzati berkekben, hírszerzési illetékesek attól tartanak, egyes bizonyítékok nyilvánosságra hozatalával elapadhatnak bizonyos információforrások.
   
Robert Gates a múlt héten közölte, a hadsereg bagdadi illetékesei tájékoztatást készülnek adni Irán iraki szerepéről, de a tájékoztatást elhalasztottak, mondván, meg kell bizonyosodniuk arról, hogy a nagyközönséggel megosztani kívánt információk helytállóak.
   
A Fehér Ház szóvivője pénteken azt mondta, bagdadi amerikai illetékesek fognak tájékoztatást adni az ügyben, de azt nem lehet tudni, mikor.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hét nap

Iráni centrifugák

Két, egyenként 164 centrifugából álló láncolatot kapcsolt sorba Irán egy föld alatti nukleáris üzemben, újabb lépést...

MTI Világ

Irán „segítő kezet” nyújtana Iraknak

Irán lépéseket tesz az Irakkal való katonai és gazdasági együttműködés kiszélesítésére - jelentette ki Irán bagdadi nagykövete a The New York Times hétfői számában megjelent interjújában.

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

Felmentette a fukusimai atomerőmű vezetőit a bíróság

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

4 dolog, amit tegyen meg az életéért 35 fölött

Áldásuk rá – Sokba kerül nekünk a katolikusok jövő évi "olimpiája"

Áldásuk rá – Sokba kerül nekünk a katolikusok jövő évi "olimpiája"

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

Valaki máris bejelentkezett a budai magánkórház eladó épületére

A Nébih megerősítette: tényleg készült terv a házi sertéstartás felszámolására

A Nébih megerősítette: tényleg készült terv a házi sertéstartás felszámolására

Ha ilyen nyomkövetőt használ, akkor inkább felejtse el

Ha ilyen nyomkövetőt használ, akkor inkább felejtse el