szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nagy Zsolt informatikai és távközlési miniszter, illetve Winkler Gyula megbízott miniszter foglalja el az első két helyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti választási listáján – ezt szombaton elsöprő többséggel fogadta el a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT).

A szervezet parlamentjeként működő testület marosvásárhelyi tanácskozásán ezáltal szentesítette az RMDSZ másik vezető testületének, az Operatív Tanácsnak a korábban kialakított listáját, amely az Európai Parlament helyeire pályázó RMDSZ-es tagok sorrendjét javasolta. Eszerint Nagy Zsolt és Winkler Gyula lesz a befutó, hiszen a szövetségnek két (legfeljebb három) helyre van esélye a majdani, 35 tagú román delegációban.

A szombati szavazáson a résztvevők közül 87-en a korábban kialakított lista mellett szavaztak, csupán ketten voksoltak ellene, heten pedig tartózkodtak. Ez az arány a felszólalásokban is tükröződött, hiszen csak néhányan szorgalmazták, hogy az RMDSZ találja meg a közös nevezőt a külső ellenzékével, főleg a Tőkés László református püspök által vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT).

A szavazást megelőző vitában például Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ Szabadelvű Körének elnöke azt javasolta: fogadja el a testület a listát, de „hagyjanak nyitva egy kiskaput”, hogy további tárgyalásokat folytathassanak az esetleges közös lista állítása érdekében. A politikus szerint azért szükséges a további egyeztetés, mert a Tőkés támogatása mellett felszólaló Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) állásfoglalása nem tartalmazza a királyhágómelléki püspök aláírását. Ezért – mint érvelt a szenátor – nem lehet tudni, hogy az EMNT elnöke hajlandó lenne-e az RMDSZ belső fegyelmét, szabályait és politikáját betartva képviselni Brüsszelben a romániai magyarság érdekvédelmi szervezetét.

Az RMDSZ külső ellenzékéhez közelebb álló Sógor Csaba RMDSZ-es szenátor kijelentette: nem ért egyet a szövetség vezetőinek álláspontjával, miszerint az EREK zsarolná az RMDSZ-t. A politikus szerint az egyháznak joga van megszólalni ebben a témában, hiszen az erdélyi magyarság megosztása erkölcsi kérdésnek számít.

Toró T. Tibor, az RMDSZ parlamenti képviselője, aki egyben az EMNT alelnöke, úgy vélte: a jelöltek listájának változatlan formában való elfogadása esetén az RMDSZ elveszíti erkölcsi alapját, hogy a romániai magyar közösség egységéről beszélhessen, legfeljebb pártegységre hivatkozhat. Toró szerint az RMDSZ az általa vezetett közösséggel és "a más szervezeti keretekben tevékenykedőkkel vállal konfrontációt, ha saját listáját fogadja el. Utalt arra is, hogy a tavaly novemberben az RMDSZ és az EMNT között elkezdődött párbeszéd során elhatározott célokból egy sem valósult meg, ezek közé sorolta a nemzeti minimumprogramot és az erdélyi magyar kerekasztal létrehozását.

Markó Béla a felvetésekre reagálva úgy vélte: a Tőkés által vezetett civil szervezet elrontotta a párbeszédet azzal, hogy bejelentette függetlenként való indulását az EP-választásokon. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy az RMDSZ jelöltjei jól felkészült, fiatal politikusok, „biztosan nem tökéletes a lista”, de mindössze két (esetleg három) személy Brüsszelben nem tükrözheti az erdélyi magyarság ideológiai sokszínűségét. Hozzátette: ha az EREK az erdélyi magyarság egységéért aggódik, könnyebb lett volna, ha Tőkés Lászlót szólítja fel visszalépésre, és nem az erdélyi magyarság hatalmas érdekvédelmi szervezetéhez fordul.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Világ

Január 1-ig adott határidőt az RMDSZ

Ha román parlament január 1-ig, az ország várható EU-csatlakozásának időpontjáig nem szavazza meg a kisebbségi törvény-tervezetet a kormány által előterjesztett formában, akkor az RMDSZ kilép a koalícióból, jelentette be Markó Béla szövetségi elnök.

MTI Itthon

Avarkeszi alkotmánymódosításról tárgyalt az RMDSZ-szel

A magyar kormány és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselői egyetértenek abban, hogy a magyar alkotmány egészüljön ki a határon túli magyarokról szóló fejezettel, és ebben hangsúlyozottabban jelenjen meg a Magyar Köztársaságnak a határon túli magyarok iránti felelőssége.

MTI Világ

Az RMDSZ-es szenátor szerint Iliescu hazudik

Ion Iliescu nem őszinte, tizenöt évvel a marosvásárhelyi tragédia után is megpróbálja elferdíteni a történelmi valóságot, hiszen akkori államfőként pontosan tudta, hogy nem a magyarok, hanem a Securitate emberei robbantották ki a véres konfliktust - jelentette ki Frunda György, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora.

MTI Világ

Markó a megosztottság veszélyére figyelmeztette a romániai magyarságot

A megosztási kísérletek veszélyére figyelmeztette a romániai magyarságot szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki rossz döntésnek nevezte az erdélyi református egyházkerület legutóbbi, a szövetséggel szembeni „ultimátumszerű” felhívását, szerinte az egyre mélyülő belpolitikai válság a magyar közösséget is válságba sodorhatja.

MTI Választás 2006

Az RMDSZ szenátorát sértették Mikola szavai

Nem demokratikus gondolkodásra vall az, ha valaki nem Magyarországon élő és adózó emberek segítségével akarja eldönteni a magyar politika erőviszonyait - mondta pénteken kolozsvári sajtótájékoztatóján Eckstein-Kovács Péter, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora a fideszes Mikola Istvánnak a határon túli magyarokra vonatkozó nyilatkozatára utalva.

MTI Világ

RMDSZ: senki ne használja az ünnepet önös céljaira

Nem szabad engedni, hogy március 15. ünnepét bárki is önös politikai célokra használja fel, hiszen ez a nemzeti összefogás, a szolidaritás napja, és a romániai magyarság közösségi létének legfőbb igazsága, megtartó ereje az egység - fogalmazta meg Marosvásárhelyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

hvg.hu Világ

Tőzsdemanipulációval vádolnak egy RMDSZ-szenátort

Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök, Sorin Rosca Stanescu, a Ziua országos napilap igazgatója, Verestóy Attila RMDSZ-szenátor és Camelia Voiculescu, a Konzervatív Párt elnöke lányának neve is szerepel a főügyészség által összeállított peranyagban.

MTI Világ

Négy RMDSZ-es miniszter az új kormányban

Négypárti koalíciós kormányának listáját ismertette vasárnap esti tévényilatkozatában Calin Popescu Tariceanu kijelölt román miniszterelnök, aki közölte: csapata tagjainak szakbizottsági meghallgatására hétfőn, parlamenti megszavazására pedig kedden kerül sor.