szerző:
MTI

A németek sem jelentettek akadályt a magyar férfi vízilabda-válogatott számára a kolozsvári nemzetközi tornán: Kemény Dénes legénysége négy góllal nyert a szombati összecsapáson, s ezzel már biztosan az élen végez.

Magyarország-Németország 12-8 (4-3, 3-1, 3-1, 2-3). A magyar góldobók: Kiss Gergely., Benedek, Biros, Varga Dániel 2-2, Gór-Nagy, Szívós, Molnár, Steinmetz Á. 1-1.

Kétszer ugyan vezettek a németek a magyarok ellen, akikből az elején hiányzott a frissesség, de a nyitónegyed végén Biros Péter megúszásból szerzett találata nyomán már a Kemény-csapatnál volt az előny (3-2), amely innentől kezdve nem is engedte át az irányítást az amúgy szívósan küzdő riválisnak.

A második játékrészben nőtt a különbség a két csapat között, s a jól védekező magyar együttes rendre megúszásból növelte előnyét. Különösen Biros gólja volt pazar: a 6-3-at jelentő találatát remek ejtéssel szerezte.

A harmadik nyolc percben 9-4-nél, majd 10-5-nél már tetemes volt a differencia, s ekkor a nemcsak védekezésben, de támadásban is jeleskedő, s a már-már szokásosnak mondható megúszásból másodszor eredményes Varga Dániel találatán kívül centergólok is születtek Molnár Tamás és Steinmetz Ádám révén.

Az utolsó negyedben is – egészen a véghajráig – tartotta a különbséget a gárda, amelyben Varga Dánielen és Biroson kívül a gólokat lövő és jó passzokat adó Benedek Tibor mellett még a szép megoldásokat bemutató Szívós Márton érdemel külön is említést.

A németek felett aratott diadallal maradt száz százalékos a magyar csapat, amely csütörtökön a horvátokat (11-10), pénteken a görögöket (10-3) verte. Vasárnap, a zárófordulóban a vendéglátó Románia válogatottjával játszanak Birosék, 10:30 órától.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Itthon

Férfi Vízilabda Világkupa: Magyarország-Olaszország 10-6

A vízilabda Világkupa A csoportjában a magyar válogatott az olaszok ellen mutatkozott be, s a Hajós uszoda mintegy 3 és fél ezres szurkolóserege 10-6-os hazai győzelemnek örülhetett. Eredmény, A csoport: Magyarország-Olaszország 10-6 (2-2, 2-1, 3-1, 3-2), a magyar góldobók: Biros, Kásás, Szívós, Kiss G. 2-2, Fodor, Kis G. 1-1

MTI Itthon

A Honvéd nyerte a női vízilabda Szuperkupa

A 2006-os LEN Kupa-győztes Honvédé lett a női vízilabdázók európai Szuperkupája, ekként pedig az övé a világ legjobb klubcsapata cím is, miután a legutóbbi szezon két európai kupasorozata győztesének szombati csatájában legyűrte az idén BEK-et nyert olasz Orizzonte Cataniát a Kőér utcában.

MTI Világ

Vízilabda: a szlovákoknak sem kegyelmeztünk

Már tornagyőztesként szállt vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott, de ez sem gátolta meg abban, hogy 16 gólos, alapos verésben részesítse a házigazda szlovákokat a Novakyban (Nyitranováki) rendezett nemzetközi tornán.

MTI Itthon

Ismét itthon játszik a vízilabda válogatott

Az orosz, a holland és a szlovén nemzeti együttes társaságában vív meg a magyar férfi vízilabda-válogatott a 2006-os Unicum Kupáért csütörtöktől szombatig a Margitszigeten. Kemény Dénes szövetségi kapitány a szeptember eleji, szerbiai Európa-bajnokság előtt nem pusztán felkészülési állomásnak, hanem eleve megnyerendő tornának tekinti az eseményt.

MTI Világ

Vízilabda Eb: kikaptunk a szerbektől

A szerb férfi vízilabda-válogatott 9-8-ra nyert Magyarország ellen a belgrádi Európa-bajnokság döntőjében, ezzel megvédte címét. Döntő: Szerbia-Magyarország 9-8 (2-4, 4-1, 2-3, 1-0). A magyar góldobók: Varga Dénes 2, Molnár, Varga Dániel, Steinmetz Á., Fodor, Madaras, Kásás 1-1. A 27. Eb végeredménye: 1. Szerbia, 2. Magyarország, 3. Spanyolország, 4. Románia, 5. Olaszország, 6. Görögország, 7. Horvátország, 8. Németország, 9. Oroszország, 10. Hollandia, 11. Szlovákia, 12. Szlovénia. A finálé után megválasztották az Eb legjobb játékosát: a címet Kásás Tamás érdemelte ki. A 28. Eb-nek a spanyolországi Málaga ad otthont 2008 júniusában.

Együttműködést ajánlott Budapestnek Orbán Viktor - a választás eredményei

Együttműködést ajánlott Budapestnek Orbán Viktor - a választás eredményei

És akkor Vajna Tímea közelebb került a 37 milliárdos örökséghez

És akkor Vajna Tímea közelebb került a 37 milliárdos örökséghez

Délig még lehet mozgóurnát igényelni

Délig még lehet mozgóurnát igényelni

Ahol nyert, ott mindent vitt az ellenzék

Ahol nyert, ott mindent vitt az ellenzék

Karácsony: Méltó ez az alkalom Tarlós távozásához

Karácsony: Méltó ez az alkalom Tarlós távozásához

Zalaegerszeg fideszes maradt

Zalaegerszeg fideszes maradt