Tajvan titkos rakétakísérletet hajtott végre

Tajvan titokban olyan rakétával hajtott végre kísérletet, amely képes csapást mérni Sanghajra vagy Hongkongra - ilyen értesülés jelent meg a tajvani sajtóban kedden, két nappal azután, hogy Peking bejelentette katonai kiadásainak meredek növelését.

  • MTI MTI
Tajvan titkos rakétakísérletet hajtott végre

Az United Daily News című tajvani lap meg nem nevezett forrásokat idézve azt írta, hogy február elején tesztelték a Hsziungfeng 2E típusú rakétát Csen Suj-pien tajvani elnök jelenlétében. A rakéta hatótávolsága ezer kilométer, vagyis elengedő ahhoz, hogy Tajvan csapást mérjen Kína két legfontosabb pénzügyi központjára, Sanghajra és Hongkongra.

Csen Kuo-ming, a Defense International tajvani katonai szaklap egyik szerkesztője közölte, hogy ő már február 2-án tudomást szerzett a pingtungi légitámaszponton végrehajtott rakétakísérletről. "Az illetékesek nyilvánvalóan politikai célzattal szivárogtatták ki az információt a kísérletről, hogy jelezzék, Tajvan képes elrettenteni a háborútól Kínával" - mondta a főszerkesztő.

A tajvani katonai vezetők nem kívántak reagálni a lap cikkére, amely két nappal azután látott napvilágot, hogy Kína bejelentette hadikiadásainak 17,8 százalékos emelését. A vasárnapi bejelentés után Washington és Japán is kérte Kínát katonai kiadásainak átláthatóvá tételére, Tajvan pedig annak a véleményének adott hangot, hogy a hadi költségvetés meredek növekedése veszélyt jelent a térség békéjére.

A katonaság berkeiből érkező híreken kívül a közelmúltbeli politikai megnyilatkozások is a Peking és Tajpej közötti feszültség növekedésére utalnak. A tajvani elnök hétfőn szokatlan nyíltsággal és egyértelműséggel foglalt állást Tajvan függetlenné válása mellett. A nyilatkozatra hevesen reagált a pekingi külügyi szóvivő, mondván, hogy "aki megpróbálja elszakítani Kínától egyik tartományát, Tajvant, bűnözőként vonul be a történelembe".