 © AP |
Korábban azt közölték, hogy 93 személyt kimentettek a gépen utazott 140 emberből. A gép utasterében 48 holttestet találtak eddig, míg a 49. áldozat a kórházban halt meg. A halottak nemzetiségét egyelőre nem közölték.
John Howard ausztrál kormányfő televíziós sajtókonferencián erősítette meg, hogy a gépen legalább 10 ausztrál állampolgár utazott, diplomaták és újságírók, akik Alexander Downer külügyminiszter és Phillip Ruddock igazságügy-miniszter indonéziai látogatására érkeztek a délkelet-ázsiai országba.
Túlságosan nagy sebességgel szállt le a repülőgép, ezért szaladt le kifutópályáról - állapította meg szerdán a yogyakartai légi bázis egyik parancsnoka. A tiszt szerint a gép egyes darabjai, köztük a kerekek és a szárnyak roncsai a baleset során a kifutópályán maradtak.
A Jakartából érkező Boeing 737-400-as típusú gép orrfutójánál leszálláskor hirtelen tűz csapott fel, lángba borult, majd törzse teljesen kiégett.