A háborúkhoz edződött Közel-Keleten a politikusok gyakran nyújtják ki a kezüket "békekötési" szándékkal, amit többnyire fenyegetés vagy feltétel közlése követ. Ám egy meghívás, méghozzá személyesen a szaúdi uralkodónak címezve, és szavakba öntve "abból az alkalomból, hogy az EU soros elnöke mellett állok" - nos, ez több puszta szóvirágnál.

A Közel-Keleten mindenki békét akar - a maga módján. A szélsőségesek számára a béke akkor jön majd el, ha a zsidók állama eltűnt, illetve ha a Gázai övezet alámerült a Földközi-tengerben, és a Jordán folyó nyugati partján feltámadt a "Júdeai királyság". Aki "békéről" beszél, annak meg kellene mondania, hogy mit is ért alatta, és hogy a másik fél számára ez elfogadható-e.

Konkrét meghívásról nem beszél valaki, ha már nincsenek titkos megállapodások. Az Európai Unió soros elnöki tisztségét betöltő Angela Merkel jelenléte, amelyet Olmert hangsúlyozott, kötelez. Meghívást nyilvánosan átadni anélkül, hogy az érintett erről tudna, felér egy rosszindulatú sértéssel. Még a nyugati országok baráti államfői is csak akkor teszik közzé a meghívásokat, amikor már rögzítették az időpontokat. Napok óta hallani lehet utalásokat a "lehetőségek ablakára", "elmozdulásra" és "az arab világ nyitására Izrael felé". Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője ezért is tért vissza eufórikus hangulatban Rijádból, hogy jelentést tegyen az EU-külügyminisztereknek Brémában.

Az Abdallah királynak szóló nyilvános meghívásban Olmert a részleteket nyitva hagyta. Mindenkinek más elképzelése van - vélekedett a kormányfő. "Hadd beszéljünk egymással", mindenki magával hozhatja a terveit. Ami pedig végül kikerekedik, és hogy miként kell kinéznie a mindkét fél számára elfogadható békének, annak a tárgyalások eredményének kell lennie, nem pedig feltételnek.

Némi találgatással az alábbi következtetésekre juthatunk: Szaúd-Arábia átvette a vezető szerepet az arab világban Egyiptomtól, és ő irányítja a "mérsékelt" szunnita arabok táborát. Izrael háborúja az Irán-barát síita Hezbollah ellen Libanonban "helyettesek háborújának" bizonyult Irán ellen. Az arab politikai rendszerek valódi "ellensége" nem Jeruzsálemben ül, hanem Teheránban. Az amerikaiakat, európaiakat, izraelieket és az arabokat számos érdek köti össze, és jelenleg éppen Iránnal szemben.

Az izraeliek és a palesztinok közötti konfliktust már messzemenően kitárgyalták. Többé-kevésbé mindenki tudja, hol húzódnak a határok, és hogy Jeruzsálemet meg fogják osztani. Nem maradhat fenn Ciszjordániában az összes izraeli telep, és a palesztinok nem kaphatnak meg minden általuk igényelt földet. A szélsőségesek félreállításával ez a sajnálatos konfliktus kipipálható lesz. Maradna még a régi ellenségeskedés Izrael és az arab államok között, amelyek közül mostanáig csak Egyiptom és Jordánia ismerte el Izraelt. Most ennek a terjedelmes problémának a megoldásáról van szó. Nyilvánvalóan Angela Merkel "Izrael létezésének biztosításáért" e téren többet tett a Rijáddal való közvetítés révén, mint ami egyelőre ismert.