szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Bírósági döntés alapján hirdethetnek győztest a svájci labdarúgó-bajnokságban.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Harminc forduló után az FC Zürich áll az élen, három ponttal megelőzve az FC Baselt, de előfordulhat, hogy az éllovastól két pontot hamarosan levonnak. Az FC St. Gallen ugyanis a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult, mivel a labdarúgó-szövetség megváltoztatta a Zürich elleni egyik mérkőzésének az eredményét. A pályán gólnélküli döntetlen született, utóbb viszont az illetékesek 3-0-s eredménnyel a Zürich javára írták a meccset, álláspontjuk szerint ugyanis a St. Gallenben jogosulatlanul szerepelt egy játékos az utolsó 26 percben.

Az elmarasztalt klub elöljárói azzal védekeznek, hogy előzetesen több szövetségi vezetővel is konzultáltak, és ők azt mondták, a szóban forgó futballista pályára küldhető, mivel egy találkozóra szóló eltiltását nem a felnőttek, hanem a 21 éven aluliak mérkőzésén elkövetett szabálytalansága miatt kapta.

A St. Gallen-iek úgy vélik, hamar kiderül az igazuk, ha pedig így lesz, a Zürichnek egy pontra csökken az előnye a Basellel szemben. Ez meglehetősen sovány lenne, különösen annak figyelembe vételével, hogy az éllovas a bajnokság felénél még nyolccal vezetett.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

A német foci lett nagy, vagy a mellény?

Franz Beckenbauer szerint a német labdarúgó-válogatott a csehek elleni prágai Eb-selejtezőn aratott 2-1-es sikerével bebizonyította, hogy újra a legjobb csapat a kontinensen. Udo Lattek, a Bayern Münchennel a 70-es években három bajnoki címet nyerő edzőlegenda odaáig ment: megnyerik a 2008-as Európa-bajnokságot.

MTI/hvg.hu Itthon

Blatter és Platini támogatja a magyar fociprogramokat

Joseph Blatter, a nemzetközi (FIFA) és Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke messzemenő és sokrétű támogatásáról biztosította a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) valamennyi programját - tájékoztatott Kisteleki István, az MLSZ elnöke, miután hétfőn Svájcban tárgyalt a két sportdiplomatával.

Hét nap

Orbán fociakadémiája

Puskás Ferenc nevét vette fel az Orbán Viktor gründolta alapítvány által működtetett felcsúti bentlakásos...

Prizma

Ingyenfoci orosz módra

Vlagyimir Putyin orosz elnöknek nem tetszett, hogy ő és több mint 100 millió honfitársa nem nézheti továbbra is ingyen...