szerző:
MTI

Éles bírálatot váltott ki Németországban, hogy ügyészségi vizsgálat indult számos újságíró ellen, akik bizalmas minősítésű parlamenti dokumentumokból származó információkat adtak közre.

Több tartományi ügyészség előtt zajlanak az eljárások legkevesebb 17 újságíró, köztük olyan neves lapok munkatársai ellen, mint a Der Spiegel, a Frankfurter Rundschau, vagy a Süddeutsche Zeitung. A csütörtöki bejelentést követően újságírószervezetek határozott tiltakozást fogalmaztak meg a vizsgálatokkal szemben, és több politikus is bírálta a lépést. A Német Újságírószövetség (DJV) elnöke pénteken "a sajtószabadság elleni átfogó támadásnak" nevezte a történteket. Guido Westerwelle, a vezető ellenzéki Szabad Demokrata Párt (FDP) elnöke az egyik érintett lapnak, a Süddeutsche Zeitungnak nyilatkozva "abszurdnak" nevezte az eljárást.

Mások viszont hangsúlyozzák, hogy a vizsgálatok elsősorban nem az újságírók, hanem a kiszivárogtatók ellen irányulnak, és azzal érvelnek, hogy elejét kell venni a kiszivárogtatásoknak, amelyek megítélésük szerint hátráltatják a testület munkáját. Ebben a szellemben nyilatkozott az ügyészségi vizsgálatról a bizottság elnöke, a Keresztényszociális Unióhoz (CDU) tartozó Siegfried Kauder és egyik tagja, Johannes Jung szociáldemokrata (SPD) képviselő. Jung a Frankfurter Rundschau online változatának adott interjúban azzal vádolta a sajtót, hogy szenzációhajhász módon használja fel a titkosított dokumentumokat.

Időközben a hamburgi ügyészség "önkritikát gyakorolt". A Die Welt című napilap szombati száma idézte Rüdiger Bagger főügyészt, aki feleslegesnek mondta a vizsgálatot. Mint a lap írja, a főügyész utalt arra, hogy a német alkotmánybíróság egy hasonló ügyben - az úgynevezett Cicero-ügyben - februárban kimondta: egy titkos dokumentum nyilvánosságra hozatala nem teremt elegendő alapot arra, hogy államtitoksértésben való bűnsegédlet miatt felelősségre vonjanak egy újságírót.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Videóra vette, ahogy részegen motorozik - a rendőrség közzétette a felvételt

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Nyomoz a rendőrség a Vári Attilát érintő ügyben

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Csak az EU-ban egyetlen év alatt 400 ezren haltak meg, mert olyan rossz a levegő

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Csillagászati összeget, 150 milliárd forintot fizethetnek a South Park jogaiért

Csillagászati összeget, 150 milliárd forintot fizethetnek a South Park jogaiért

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik