Eltűnt egy belga házaspár Irán egyik hírhedt térségében

Eltűnt egy belga házaspár Irán délkeleti részén, az ókori műemlékeiről ismert Bám város környékén - közölte hétfőn a helyi kormányzó.

  • MTI MTI
Eltűnt egy belga házaspár Irán egyik hírhedt térségében

A kábítószer-csempészetről hírhedt térségben nem egyszer raboltak már el nyugati turistákat, de egyelőre nem világos, hogy a belga állampolgárok is erre a sorsra jutottak-e. "Vasárnap eltűnt Fahradzs körzetben két belga turista, férj és feleség, akik Bámba utaztak, hogy megtekintsék az ottani történelmi nevezetességeket" - idézte Madzsid Etemadi bámi kormányzót az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Fahradzs 60 kilométerre keletre terül el az ókorban alapított Bámtól, és a Záhedánba, az egyik délkelet-iráni tartományi fővárosba vezető úton fekszik. Etemadi elmondása szerint a házaspár - egyikük 27, a másik 30 éves - saját személygépkocsin utazott. A rendőrség nyomozást indított az ügyben. A kormányzó a turisták nevét nem hozta nyilvánosságra, további részletek nem ismertek.

A belga külügyi szóvivő úgy nyilatkozott, hogy Brüsszel egyelőre nem tudja megerősíteni a házaspár eltűnését, és nevüket sem ismerik. A minisztérium folyamatosan eltanácsolja az utazókat attól, hogy felkeressék a térséget, és minden oda igyekvő belga állampolgárt arra kérnek, hogy elindulásuk előtt lépjenek kapcsolatba a teheráni nagykövetséggel, de eddig senki sem jelentkezett.

Nyugati turistákat az 1990-es évek végén raboltak már el a térségben, és a külföldi utazókat általában fokozott óvatosságra intik Irán délkeleti részén.