szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az iszlamista palesztin Hamász szervezet fegyveresei őrizetbe vették csütörtökön a palesztin területek főügyészét, aki a Hamásszal szemben álló Fatah szervezet szövetségese.

A Hamász fegyveres osztaga megostromolta, majd megszállta Ahmed al-Mugani főügyész gázai irodáját, és őrizetbe vette a vezető igazságügyi tisztségviselőt testőreivel együtt. Szemtanúk szerint a Hamász emberei bántalmazták is az őrizetbe vetteket, amit egy emberi jogi aktivista lefilmezett, mire őt is letartóztatták. A főügyészt ismeretlen helyre szállították.

A Gázai övezetet uraló iszlamista szervezet azzal indokolta egy közleményében az intézkedést, hogy a főügyész "nagyon fontos és veszélyes információkat csempészett egy meg nem nevezett helyre, és megsértette a törvényt". Mahmúd Zahar, a szervezet egyik vezetője azt hangoztatta minapi nyilatkozatában, hogy "felelősségre fogják vonni a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah tisztségviselőit és biztonsági szolgálatának tagjait, akiket vétkesnek találnak korrupcióban".

Mugani egy évvel ezelőtt került posztjára, akkor nevezte ki őt a palesztin elnök tisztségébe. A Fatah vezetőivel és tisztségviselőivel együtt ő is elmenekült a Gázai övezetből június közepén, amikor az iszlamista szervezet fegyveresei kiűzték a Fatahhoz hű biztonsági erőket az övezet területéről, s csak két nappal ezelőtt tért vissza Ciszjordániából, nehogy folyamatos távollétére hivatkozva megfoszthassa őt hivatalától az övezetet uraló Hamász.

Nem ez az első eset, hogy az iszlamista szervezet őrizetbe vesz olyan tisztségviselőket, akik Fatah-hűségük ellenére a Gázai övezetben maradtak. E hét elején például egy bankigazgató került őrizetbe, mert - állítólag Abbász kérésére - befagyasztotta a Hamász biztonsági erőinek számláit.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Abbász véletlenül a Hamász fegyvereseinek utalt át pénzt

Mahmúd Abbász palesztin elnök kormánya véletlenül az ellenlábas Hamász fegyvereseinek utalt át fizetést, és a radikális szervezet biztonsági szolgálata állományának majdnem fele már fel is vette a pénzt, mire észrevették a tévedést.

MTI Világ

Megtorlások a Hamász intézményei ellen

Több száz Fatah-fegyveres rohamozta meg Ciszjordániában az iszlamista Hamász irányítása alatt álló intézményeket, köztük a parlamentet és a minisztériumokat. Fatah-fegyveresek ráadásul megpróbálták elrabolni a palesztin parlament alelnökét, aki az iszlámista Hamász támogatásával lett képviselő. Eközben több ország elítélte a Gázai övezetben eluralkodott erőszakot.