szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ezrek tüntettek szerda este Athénban az ellen, ahogy az ország politikai vezetése reagál az erdőtüzekre, amelyek eddig 63 ember halálát okozták.

A békés tüntetés után anarchisták csaptak össze a rendőrséggel Athénban szerda este. A helyi médiumok becslése szerint több mint tízezer ember gyűlt össze - a legkülönbözőbb korosztályokból - a görög főváros központjában fekvő Szintagma téren, a parlament előtt.

A tiltakozást egy olyan ifjúsági csoport szervezte (sms-ekben és e-mail üzenetekben), amely függetlennek vallja magát minden politikai párttól. A tüntetők közül sokan feketébe öltözve érkeztek. "Hagyták leégni Görögországot" - skandálták a résztvevők a szervezők által szétküldött üzenetet.

A békés megmozdulás végén azonban anarchisták váltak ki a tömegből mintegy háromszázan, és köveket, üvegeket dobálva támadtak a rendfenntartókra. A rendőrség gumibottal és könnygáz bevetésével zavarta szét a rendbontókat. Az ország északi részén fekvő Szalonikiben is mintegy ezren tartottak demonstrációt.

A görögországi erdőtüzek miatt több ezren vesztették el otthonukat, teljes falvak és erdők égtek le. A közvélemény nagy része hozzá nem értéssel vádolja a konzervatív kormányt a katasztrófamentéssel kapcsolatban, az ellenzéki szocialisták (PASZOK) azonban szemmel láthatóan nem tudják kihasználni ezt a szeptember 16-án esedékes parlamenti választások előtt. A közvélemény-kutatási eredmények azt mutatják, hogy mind a kormánypárt, mind a PASZOK veszít népszerűségéből a tüzek miatt, és a kisebb pártok nyernek teret.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Már Athént is erdőtűz fenyegeti

Athént fenyegeti a pusztító erdőtűz, amely a görög fővárostól északra elterülő erdőben ütött ki péntekre virradó éjjel.

MTI Világ

Tűz Athén külvárosában, hét embert helyeztek vád alá

A görögországi erdőtüzek közepette hétfőn új helyszínen, Athén külvárosában, az Imittósz hegy lábánál csaptak fel a lángok. Péntek óta mintegy tíz embert fogtak el, és hét ellen emeltek vádat gyújtogatás gyanújával.