szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Mégsem Sáker al-Abszinak, a Fatah al-Iszlám radikális szervezet vezérének a holttestét találták meg az észak-libanoni Nahr el-Bared menekülttábor visszafoglalása után - közölte hétfőn a DNS-vizsgálatok eredménye alapján a libanoni főügyész.

Szaid Mirza közlése szerint lehetséges, hogy a terroristavezérnek sikerült kereket oldania.

Noha a Fatah al-Iszlám egy elfogott tagja s később a terroristavezér felesége is azt mondta, Abszié az egyik tripoli halottasházban nekik bemutatott holttest, a DNS-vizsgálat minden kétséget kizáróan bebizonyította ennek az ellenkezőjét.

A főügyész közleményében idézte egy másik elfogott radikális, a jemeni Nászer Siba tanúvallomását, amely szerint Abszinak szeptember 1-jén éjjel egy Kalasnyikov gépkarabéllyal és gránátokkal felszerelkezve, robbanóövvel a testén sikerült kijutnia az ostromlott táborból. A jemeni azt mondta, már azelőtt elveszítette a kapcsolatot a terroristavezérrel, hogy ő maga fogságba esett.

Sáker al-Abszi veterán palesztin gerillának számít. Jordániában halálos ítéletet szabtak ki rá egy amerikai diplomata 2002-es meggyilkolása miatt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!