Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy német rádió tudósítása szerint 2001 szeptemberében Németországban egy kisfiú fültanúja volt, amint férfiak egy csoportja a New York-i Világkereskedelmi Központ ellen készülő merényletről beszélget. Az ötéves gyermek mindezt el is mesélte óvónőjének, aki azonban nem hitt neki.
A Ruhr-vidéki Duisburgban lakó kisfiú, egy korániskola tanulója, egy helyi mecsetben lett akaratlan fültanúja a kettős tornyok ellen készülő támadásról szóló párbeszédnek - adta hírül hétfőn a WDR2 német rádióadó titkosszolgálati körökből származó értesülésre hivatkozva. A rádiótudósítás szerint duisburgi iszlamisták is részt vettek az egyesült államokbeli merénylet előkészítésében.
Észak-Rajna-Vesztfália tartomány belügyminisztériuma úgy reagált a WDR-ben elhangzottakra: ezeket az értesüléseket még 2001-2002-ben a tartományi és az országos biztonsági szervek is alapos vizsgálatnak vetették alá, de jelentéktelennek találták.
A kisfiú másnap elmondta óvónőjének, amit hallott: repülőgépek fognak berepülni nagy házakba, és sokan meg fognak halni. Az óvónő nem hitt a gyereknek, azt gondolta, túl sokat nézte a televíziót a hétvégén. Másnap azonban, miután meghallotta a New York-i terrortámadás hírét, beszámolt az esetről felettesének és a rendőrségnek is.
A rádió szerint az óvónőt csak egy évvel a történtek után hallgatták ki tanúként. A kisfiú apját pedig, akinek a névjegykártyáit egyébként megtalálták az egyik toronyba csapódott repülőgép "pilótájának" hamburgi lakásán, négy évvel a merényletek után vetették alá kihallgatásnak. Az egyik férfit, akit a mecsetben hallott a fiú, időközben azonosították. Azt azonban nem tudni, hogy találtak-e bizonyítékot a terrortámadás előkészítésében való részvételére.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.