Február első hétfőjének reggelén motorosok két lövéssel meggyilkolták Szugiura Rjóicsit, a legfelkapottabb tokiói szórakozónegyed, Roppongi alvilági urát, a Szumijosi-kai nevű jakuzaszervezet második emberét. Egy órával később Japán legnagyobb bűnszövetkezetének, a Jamagucsi-guminak a közelben nyitott új irodájára, másnap pedig két másik fedővállalkozására támadtak fegyveresek. A tokiói rendőrség még délután razziát tartott a Szumijosi-kainál, és letartóztatta annak két tagját. A média már a két szervezet közötti nyílt háborúval riogatott, mígnem két nap múltán a Jamagucsi és a Szumijosi vezetői is arról értesítették a rendőrséget, hogy egyezséget kötöttek, nem lesz több leszámolás.

A japán rendőrség tavalyi évét értékelő beszámoló szerint az ország jakuzavilágának 73 százalékát három bűnszövetkezet irányítja. A legnagyobb, a középső országrészben található, kóbei központú, de csak nyugatiként emlegetett Jamagucsi-gumi, amely az ország 47 prefektúrájából 45-ben van jelen, és közel 21 ezer főállású gengsztert foglalkoztat. Riválisainak két Tokióból irányított, úgynevezett "keleti" szervezetet tartanak, a 8 ezer fős Szumijosi-kait és az 5 ezres Inagava-kait. Az alkalmi megbízásokat teljesítő gengsztereket is beleszámítva a három szervezet 62 ezer embert foglalkoztat, összesen 1400 helyi csoportot működtet, amelyek főnökei személyes kapcsolataik révén illeszkednek hierarchikus rendszerbe.

"A Jamagucsi-gumi szervezete lazább, mint a keletieké" - fejtegette a HVG-nek Ota, Tokió egyik nyugati külvárosát uraló ojabun, azaz jakuzafőnök, aki Kjúsú szigetéről telepedett át a főváros közelébe, de fiát már amerikai egyetemen taníttatja. Mint elmondta, a nyugatiak vezérei nem szabják meg alcsoportjaiknak, hol és mivel keressenek pénzt, csak az a fontos, hogy ne keresztezzék egymás érdekeit, bevételeikből fizessék a fölöttük állóknak járó részesedést, és tartsák be a jakuza szabályait. A keletiek rendszere viszont merevebb, náluk az összes területet felosztották, és a főnökök jobban tudják, hol mennyi pénz folyik be.

Az alvilág legjobb ismerőjének tartott újságíró, Mizogucsi Acusi szerint az vezetett a két szervezet közötti feszültséghez, hogy a Jamagucsi-csoport irodát nyitott a Szumijosi-kai egyik legjövedelmezőbb területén. "A Jamagucsi-gumi felrúgta azt az öt nemzedék óta fennálló íratlan egyezséget, amely szerint nem lehet képviseletük Tokió belvárosában" - nyilatkozta Mizogucsi a Súkan Poszuto című hetilapnak. A Szumijosi-kai eleinte nem reagált nyíltan a kihívásra, a másfél éve beiktatott, különösen agresszív Jamagucsi-vezér, Sinoda Kenicsi (HVG, 2005. szeptember 7.) viszont kihasználta a lépéselőnyt, és megölette az ellenfél második emberét. Erre már a Szumijosi is fegyverrel válaszolt, ám a nyílt konfliktus a Jamagucsinak sem érdeke, így végül gyorsan megegyeztek - elemezte a történteket Mizogucsi.

A japán társadalommal évszázados szimbiózisban élő maffiózók, akik nevüket a kártyában vesztes ja-ku-za, azaz nyolc-kilenc-három számsorozatból eredeztetik, hagyományosan szerencsejátékok szervezésével és utcai piacozással foglalkoztak. E tevékenység megkérdőjelezhetetlen erőfölényt követelt meg, hogy a konfliktusokat kezelni tudják, így az erő hatásos prezentálása a jakuzák elemi érdekévé vált. Egyes csoportok máig is jól látható jelképekkel, szőrmebundájuk alatt egész testre kiterjedő tetoválásokkal, festett hajjal, tuningolt motorokkal, sötét, külföldi limuzinokkal demonstrálják vadságukat, illetve a mögöttük álló szervezet hatalmát. "Az utóbbi években nem nagyon volt erőszak az utcán, pedig a környéken hemzsegnek a jakuzák. Addig jó, amíg a külsejükkel vannak elfoglalva, mert ha elriasztják a vendégeket, mi sem tudunk fizetni nekik" - mondta a HVG-nek egy, a tokiói éjszakában dolgozó koncertszervező, Okabe Takesi.

"A japán szervezett bűnözés évszázados fennmaradásának sikere abban rejlik, hogy rendkívül gyorsan tudott reagálni a változásokra, és folyamatosan szélesítette tevékenységi körét" - írta egy tanulmányában a kérdést jól ismerő, Oxfordon doktorált szociológus, Peter Hill. A feudális Japánban még csak a piacot és a szórakoztatóipart kontrolláló jakuzák már a 19. század második felének demokratikus reformjai idején szövetkeztek az újonnan kialakuló politikai és gazdasági elittel. Erejüket pénzért, illetve politikai szívességekért áruba bocsátva, fő profiljukká a megfélemlítő és védelmi szolgáltatásokat tették. Eleinte nem riadtak vissza a nyílt zsarolástól sem, halállal fenyegették meg azokat, akik nem "ügyfelükre" szavaztak. A 20. század háborúkkal terhes első fele, a második világháború lezárulta után azonban már kifinomultabb módszereket kezdtek alkalmazni: például jelképeikkel díszített furgonokról üvöltve "dicsérik halálra" megbízóik ellenfelét, akitől - az agresszív fellépés következtében - félni kezd a tömeg. Korábban a kormány is nyíltan igénybe vette a maffiózók szolgáltatásait: 1960-ban például a második világháború óta szinte mindvégig hatalmon lévő Liberális Demokrata Párt néhány vezetője a jakuzákkal védette volna tervezett tokiói látogatása idején Dwight Eisenhower amerikai elnököt a népszerűtlen amerikai-japán biztonsági egyezmény ratifikálása ellen tiltakozó baloldali tüntetőktől, a vizit azonban végül elmaradt.

Később a japán gazdasági csoda csúcsán a jakuza tagjai ingatlanfejlesztőknek ürítettek ki telkeket, puszta megjelenésükkel "győzve meg" a tulajdonosokat, hogy áron alul adják el ingatlanjaikat. Aztán amikor az ingatlanárak zuhanni kezdtek, a tönkrement fejlesztőkhöz már adósságbehajtóként kopogtattak korábbi alvilági partnereik, akik a behajtott összeg után százalékot kaptak, a fizetésképtelen adósoknak pedig szívesen adtak kölcsönt uzsorakamatra.

Az egyre szélesedő hagyományos iparágak mellett a jakuza megjelent a fehérgalléros bűnözésben is. A fekete pénzeiket a tőzsdén, az informatikai szektorban és külföldön fialtató szervezett bűnözők működése egyre több japán csoport érdekét sérti. A növekvő társadalmi nyomás hatására az 1990-es években megszülettek az első, a jakuzát egyre inkább a törvényen kívülre szorító jogszabályok. Az 1992-ben hozott, a szervezett bűnözés elleni törvény például megtiltja a szervezetek szimbólumainak nyilvános használatát, és lehetőséget ad a jakuzafedő vállalatok irodáinak bezárására is. A szervezet főnökei - mint azt egy 1995-ben tévedésből meggyilkolt rendőr ügyében hozott bírósági ítélet mutatta - kötelezhetőek a "beosztottaik" által okozott anyagi károk megtérítésére, igaz, a hierarchia titkossága igencsak megnehezíti e sajátos munkaadó-munkavállaló viszony bizonyítását. Hill szerint az ilyen szabályok egyre szűkítik a szervezett bűnözés mozgásterét, és hasonlóan vélekedik a magát régi, szerencsejátékozó jakuzák utódjának valló Ota is. "Ma már annak is baja van a jakuzával, akinek egy ujjal sem ártott - panaszkodott a HVG-nek -, pedig attól még nem vagyunk rossz emberek, hogy az erőszak a mesterségünkhöz tartozik."

PÁSZTOR AURÉL / TOKIÓ