Nyolcvan halottja lehet a lhaszai zavargásoknak

Nyolcvan megerősített halottja és legalább 72 sebesültje van a lhaszai zavargásoknak a tibeti emigráns kormány szerint.

  • MTI MTI
Nyolcvan halottja lehet a lhaszai zavargásoknak

A száműzött kormány szóvivője szerint Tibetből részben hozzátartozóktól, részben az emigránsok lhaszai kapcsolataitól érkező telefonok útján összesen 80 áldozatot tudtak eddig azonosítani a szerzetesek által vezetett tüntetők és a kínai rendfenntartó szervek közötti összecsapások után. A dalai láma egyik közeli munkatársa hozzátette, hogy 26 embert szombaton öltek meg a lhaszai börtön közelében. Külföldi szemtanúk is arról számoltak be vasárnap, hogy előző nap sokszor lehetett lövéseket hallani a tibeti fővárosban.

Az emigráns kormány vasárnap ismét visszautasította a kínai vádakat, melyek szerint a dalai láma állna a lhaszai erőszakos cselekmények mögött. "A tibeti béke a dalai lámának köszönhetően vált tartóssá. Ő a béke apostola, és soha nem tudna senkit sem rávenni arra, hogy engedjen az erőszaknak" - jelentette ki Szamdhong Rinpocse miniszterelnök.

Közben Dharamszalában legalább ezer tibeti tüntetett a Tibeti Ifjúság Kongresszusa nevű szervezet vezetésével, amely a dalai lámával ellentétben, nem csupán Tibet "kulturális autonómiáját", hanem függetlenségét követeli. Mintegy 70 menekült éhségsztrájkba kezdett a város egyik buddhista szentélyében. A tüntetők egyúttal a pekingi nyári olimpiai játékok bojkottjára szólítottak fel.