szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Legkevesebb 21 halálos és 47 sebesült áldozata van annak a pokolgépes merényletnek, amelyet egy autóbusz ellen követtek el pénteken Srí Lanka fővárosának, Colombónak egyik peremkerületében.

A pokolgépet az út mentén helyezték el, egy bokorban, Moratuva negyedben, és távirányítással robbantották fel a reggeli csúcsforgalom idején. Egy helyszínen tartózkodó tudósító szerint a buszt össze-vissza lyuggatták a repeszek, padlóján pedig vértócsák és törmelékek voltak. Egy sebesült utas szerint mintegy százan voltak a járművön.

Egy katonai szóvivő a tamil szakadár lázadókat vádolta meg a terrorakcióval, ők azonban egyelőre nem közölték, hogy van-e közük hozzá. A lázadók számos hasonló merényletet követnek el polgári személyek ellen a fővárosban és környékén.

A hadsereg éppen ezekben a napokban próbálja meg jelentős hadműveletben – légi, szárazföldi és vízi erőkkel – visszafoglalni a lázadóktól az egyik várost a szigetország északi részén. Az 1983 óta tartó polgárháborúban 70 ezer ember halt már meg.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Robbanás Srí Lankán, meghalt egy miniszter

Nagy erejű robbanás történt vasárnap reggel Srí Lankán, a főváros, Colombo közelében, a detonációban legkevesebb tíz ember, közöttük a kormány egyik tagja is életét vesztette - közölte a rendőrség és a kormány.

Hét nap

Robbantás Srí Lankán

26 halálos áldozatot és 63 sebesültet követelt a múlt pénteken Srí Lanka fővárosában, Colombóban elkövetett...

MTI Világ

Fellángolt a polgárháború Srí Lankán

Ismét fellángoltak a polgárháborús összecsapások Srí Lankán, ahol a kormányhadsereg 80 tamil felkelő haláláról, a felkelők pedig 55 katona megöléséről tettek közzé jelentéseket vasárnap.

MTI Világ

Negyvennél több halott Srí Lanka-i harcokban

Legkevesebb 36 tamil lázadó és öt kormánykatona vesztette életét egy légicsapásban, valamint kormányerők és felkelők harcaiban Srí Lanka északi részén - közölte hétfőn a colombói védelmi minisztérium.

MTI Világ

Tamil lázadás Srí Lankán

Hetvennyolcan vesztették életüket vasárnap Srí Lankán a hadsereg és a tamil szakadárok újabb összecsapásaiban.