Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Gyakorlat közben összeütközött a levegőben és lezuhant két kínai harci repülőgép Kína Belső-Mongólia Autonóm Területére. A pilóták katapultáltak.
Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint a J-8 típusú vadászgépek Hohhotnak, az autonóm terület székhelyének külterülete fölött gyakorlatoztak, amikor a baleset bekövetkezett. A roncsok lakott területre zuhantak, de egyelőre nem érkezett jelentés áldozatokról vagy károkról. A két pilóta kisebb sérülésekkel élte túl az összeütközést.
A kínai légierő a legnagyobb a világon, benne több mint 6 ezer gép szolgál. A J-8 típus szovjet technológiából kiinduló saját fejlesztés.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.