Juana Chaost, akit a Madrid melletti Aranjuez börtönében tartotta fogva, összesen 3000 évi börtönre ítélték 25 gyilkosságért.
Az egykori terrorista 2006-ban és 2007-ben is a sajtó figyelmének középpontjába került két éhségsztrájkjával, amelyeket azért kezdett, hogy tiltakozzon további három évre való elítélése ellen. Ezt azért szabták ki rá, mert éles hangú cikkeket írt a Gara című függetlenségpárti baszk lapban. Ráadásul az ítéletet nem sokkal azelőtt hozták, hogy 20 év után esedékes volt szabadon engedése.
Néhány nappal ezelőtt aztán újabb éhségsztrájkba kezdett, hogy tiltakozzon a sajtó, az igazságszolgáltatás és büntetés-végrehajtási szervek "zaklatásai" miatt. Elsősorban az ellene indított vagyonvizsgálatot sérelmezte: a hatóságok ugyanis azt akarják ellenőrizni, hogy valóban nem tudja-e kifizetni az áldozatai hozzátartozóinak megítélt 8 millió eurós kártérítést.
Szabadon engedtek több mint 20 év után egy hírhedt ETA-tagot
Több mint 20 év letöltött börtönbüntetés után szabadon engedték szombaton José Ignacio de Juana Chaost, a Baszkföld Haza és Szabadság (ETA) szakadár terrorista szervezet egyik hírhedt tagját.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.