szerző:
MTI

Oroszországba szállítják a gyerekeket Dél-Oszétia veszélyeztetett területeiről, miután péntek óta több fegyveres összecsapás is történt a grúz erőkkel.

A déloszét kormány szóvivője vasárnap közölte, hogy aznap délig már több mint ezer gyermeket evakuáltak. Nőket és öregeket is átvisznek a határon. Az orosz NTV tévécsatorna nagy tömeg szülőt és gyereket mutatott Chinvaliban, Dél-Oszétia fővárosában, amint a buszokra vártak, amelyek Vlagyikavkazba, az Oroszországhoz tartozó Észak-Oszétia fővárosába szállítják a fiatalokat. Pénteken hat ember vesztette életét a grúz támadásokban, és szombaton, illetve vasárnapra virradóra is voltak hadmozdulatok a szakadár terület határán. Grúzia szerint a déloszét erők lőttek először.

Az orosz külügyminisztérium arra figyelmeztetett vasárnap, hogy a helyzet robbanékony, és egyre nő a nagyarányú katonai konfliktus veszélye Grúzia és Dél-Oszétia között, ezért nyugalomra intette a feleket. Oroszország jelentős létszámú békefenntartó erőt állomásoztat a térségben, s Grúzia azzal vádolja, hogy be akarja kebelezni a területet.

Dél-Oszétia (északon) és Abházia (nyugaton) egyaránt a Szovjetunió szétesése után, az 1990-es évek elején megvívott véres háborúban szakadt el Grúziától, amely helyre akarja állítani a fennhatóságát felettük. Az abház kormányzat vasárnap bejelentette, hogy nem vesz részt a Berlinbe augusztus 15-re összehívott béketárgyalásokon, amíg a helyzet ilyen súlyos Dél-Oszétia körül. A tárgyalásokon a két szakadár területen kívül Oroszország és Grúzia, valamint Németország képviselői hivatalosak.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Világ

Oszétiai túszdráma: tárgyalások eredmény nélkül

Az észak-oszétiai Beszlan egyik iskoláját elfoglaló terroristák 354 embert tartanak túszként fogva. Továbbra sem tudni, hány gyermek van közöttük. A túszok szabadon engedéséről folyó tárgyalások csütörtök hajnalig eredménytelenek maradtak.

Itthon

Megindult az észak-oszétiai túszmentő akció

Megkezdődött a túszszabadító akció a beszlani iskolában: álcaruhás katonák az Interfax szerint harminc túszt menekítettek ki az épületből. Az iskolából több robbanás, majd géppisztolysorozatok hallatszottak. Többen megsebesültek, és harci helikopterek köröznek az épület fölött, amelynek teteje beomlott.

Világ

Robbanások az észak-oszétiai iskolában

Két nagyerejű robbanás rázta meg azt az észak-oszétiai iskolát, amelyben egyes értesülések szerint négyszáznál is több személyt tartanak fogva túszként. Az épületből füst szállt fel a robbanások után, amelyek okát eddig nem ismerik. Csütörtökön huszonhat túszt engedtek el fogvatartóik.

MTI Világ

Merénylet a nemzeti ünnepen Dél-Oszétiában

Robbantásos merénylet történt Chinvaliban a szakadár grúziai terület, Dél-Oszétia fővárosában. A támadásnak sebesültjei vannak – közölte az egyoldalúan kikiáltott köztársaság belügyminisztériuma.

MTI Világ

Grúz és oszét mozgósítás a határon

A Grúziából másfél évtizeddel ezelőtt kiszakadt Dél-Oszétia teljes harckészültségbe helyezte hadseregét, miután a függetlenséget el nem ismerő Grúzia állítólag csapatokat vont össze a grúz-oszét határon.

Így még nem látta az ausztrál tűzvész pusztítását: előtte-utána fotók

Így még nem látta az ausztrál tűzvész pusztítását: előtte-utána fotók

Neki kellett meghalnia, hogy legyen doppingkontroll a sportban

Neki kellett meghalnia, hogy legyen doppingkontroll a sportban

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Aján Tamás: egyéni érdekek állnak a támadások mögött

Így rabolta ki Angolát az elnök lánya

Így rabolta ki Angolát az elnök lánya

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Madonna szinte az utolsó pillanatban mondott le egy koncertet

Nincs mindig meleg víz a Szent János Kórház sztrókcentrumában

Nincs mindig meleg víz a Szent János Kórház sztrókcentrumában