Besir Atalay elmondta, hogy a merényletben közvetlenül vagy közvetve részt vevő szélsőségesek már rács mögött van. "Elfogtuk azokat, akik segédkeztek, akik menedéket adtak és azokat, akik részt vettek benne" - tette hozzá. Közölte, hogy 10 gyanúsítottat hallgattak ki és a törvényben előírt négynapos határidő letelte előtt átadták őket az igazságügyi hatóságoknak
Múlt vasárnap tíz perces különbséggel két pokolgép robbant egymástól 50 méterre a Boszporusz menti nagyvárosnak az európai oldalán lévő Güngören lakónegyedében. A merényletben 17 ember vesztette életét, 154 ember megsebesült.
"Megítélésünk szerint ez az embertelen cselekedet a vérszomjas szakadár terrorszervezet műve volt - jelentette ki a belügyminiszter, a török hatóságok által gyakran használt megjelöléssel utalva a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) anélkül, hogy a szervezet nevét kiejtette volna.
A török kormány már korábban is a PKK-t gyanúsította a terrorcselekmény elkövetésével. A PKK cáfolta, hogy bármi köze lenne hozzá. A kettős robbantást elkövetőjeként semmilyen szervezet sem jelentkezett eddig. A PKK 1984-ben fogott fegyvert azzal a céllal, hogy megteremtse a kurdok saját hazáját Törökország délkeleti részén. A harcokban mintegy 40 ezer ember vesztette életét. Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió a PKK-t terrorszervezetnek tekinti.
Rács mögött az isztambuli merénylet tettesei
Szélsőséges kurd szakadárok követték el a múlt heti isztambuli, 17 halálos áldozatot szedő robbantásos merényletet - tájékoztatta a sajtót szombaton a török belügyminiszter.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Hegedűs Zsolt: Minőségi mutatók alapján kaphatnak plusz pénzt a kórházak
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.