Leyla Mollamahmutoglu, az intézmény főorvosa korábban 20 halálesetről beszélt, s arról, hogy a csecsemők egyharmada fertőző betegségek miatt veszítette életét. A kórház vezetői viszont vasárnapi sajtóértekezletükön azt mondták: az elvégzett tesztek eredményei nem utalnak fertőzésre. Az újszülött-osztály vezetője szerint a csecsemők - mindannyian koraszülöttek - más okokból, például magas vérnyomás, szívelégtelenség, vagy születési komplikációk miatt haltak meg. Az illetékes kizárta, hogy az orvosok hanyagul látnák el munkájukat. Mint mondta, a kórházban nagyon sok nehéz esetet kezelnek, s csak júliusban 504 csecsemő volt az osztályukon.
Ugyanakkor az egészségügyi dolgozókat tömörítő szakszervezet (SES) azt állítja, hogy a 27 haláleset mindössze három nap alatt történt, s hogy azt valóban fertőzés okozta, méghozzá a rossz higiéniai körülmények miatt. A SES ankarai szervezete szerint a szülészeten a várandós anyák száma meghaladja az osztály befogadóképességét. A SES egyik illetékese szerint a szülésszoba olyan épületben található, amely nem felel meg a higiéniai követelményeknek, ami viszont kedvez a fertőzés terjedésének. Szerinte megtörtént, hogy két-három várandós asszony egyazon hordágyon várakozott a szülésre, és volt olyan is, hogy három újszülöttet tettek ugyanabba az inkubátorba.
Két hét alatt huszonhét újszülött halt meg egy török kórházban
Huszonhét újszülött halt meg az utóbbi két hétben egy ankarai állami kórházban - közölte az intézmény vezetősége vasárnap. Más források állítják, a 27 csecsemő három nap alatt halt meg, méghozzá a rossz higiéniai körülmények miatt.
Lemondott Tótth András energetikai államtitkár
Új elnököt neveztek ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal élére
Így csinált családi olajbizniszt a világpolitikából Donald Trump
Fegyveres rablás áldozata lett otthonában Gulácsi Péter
Cigányozás miatt büntetett az UEFA, nem lehetnek magyar szurkolók a válogatott következő idegenbeli meccsén
Alexander Zverev világelsősége kényelmetlen kérdéseket vet fel a tenisz jövőjéről
Orbán Anita: 1600 új névvel bővült az Oroszországgal szembeni uniós szankciós lista
Beismerte Tasó László unokaöccse, hogy költségvetési csalást követett el és sikkasztott
Sokatmondó számok: ennyit buktak a NER-cégek a kormányváltás óta a tőzsdén
Újra praktizálhat ügyvédként Völner Pál
Megszüntették az ellene folyó előzetes fegyelmi vizsgálatot.