Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Végső nyugalomra helyezték a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas írót, az orosz XX. század emblematikus alakját, aki életének 90. évében hunyt el vasárnap.
Alekszandr Szolzsenyicin. Rést ütött a hallgatás falán © AP |
A Donszkoj-kolostor első templomát 1591-93 között építették, s később számos ismert személyiséget temettek itt el. Itt nyugodott 1994-ben történt magyarországi újratemetéséig Bethlen István, Magyarország 1921-31 közötti miniszterelnöke, aki orosz fogságban hunyt el.
A Szolzsenyicinről megjelent nekrológok, értékelések egybehangzóan rámutatnak személyisége, életútja és írásai ellentmondásos voltára, s arra, hogy a mai fiatal nemzedékek már a nyugati életforma bírálóját és az orosz nacionalizmus prófétáját látják benne, nem pedig a sztálini rezsim leleplezőjét, a kommunista párt totalitárius rendszere ellen fellépő kérlelhetetlen harcost. Pedig első ismertté vált írásai – az Ivan Gyenyiszovics egy napja című kisregény és a lágerek világát leleplező Gulag szigetcsoport – bombaként robbantak be a köztudatba, és legalábbis megrázták a párt lerombolhatatlannak hitt erődjét. A méltatások idézték az író bírálóit, akik szerint Szolzsenyicin támogatta Vlagyimir Putyin elnök politikáját. Messiásnak tekintette magát, gyakran volt túlzottan kategorikus és békíthetetlen, kevés megértést tanúsított az övétől eltérő szempontok, a mások fájdalma iránt.
Abban azonban mindenki egyetért, hogy mindennek nincs jelentősége: Szolzsenyicin, a 90-es évek publicistájának és nacionalista politikusának írásai hamarosan csupán lábjegyzetet alkotnak mindahhoz, amit Szolzsenyicin, a kiemelkedő író végzett a 60-70-es években, s ami Oroszország és a világ történelmének nagy és fontos fejezetét alkotja.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.