A közelmúltban egy 82 éves nyugdíjas reklámszatyorban küldött hétmillió koronát, egy milliós adóhátralékot felhalmozó, "tönkrement" vállalkozó pedig négymilliósnál nagyobb összeget küldött a Néppártnak, amely törvénysértő módon állami részesedésű vállalattól is fogadott el kisebb összeget. Ha ilyen szabálytalanságra derül fény, akkor a kedvezményezett a kapott összeg kétszeresét köteles befizetni az államkincstárnak.
Az ügyben eddig hallgató Meciar pénteken sajtótájékoztatón azt mondta, hogy ő a pártszponzorokat nem is ismeri, de rendnek kell lennie, és a pártja gazdálkodásáért felelős titkár, illetve alelnök - a minap leváltott gazdasági miniszter, Zdenka Kramplová, illetve Milan Urbáni - feladatul kapták a pénz visszaszolgáltatását. Kramplová és Urbáni további sorsáról a pártvezetés majd csak később kíván dönteni. Elemzők szerint az igazságosztó szerepében fellépő Vladimír Meciar pártjában az ügyet hagyják feledésbe merülni.
Meciar kijelentette, hogy az ő tudtával ilyen soha nem történhetett volna meg. Elmondta: az ajándékozók egyikét sem ismeri, és ha nem lesznek hajlandók visszavenni a Néppártnak szánt millióikat, akkor a pénzt jótékonysági célokra fordítja a párt.