Tetszett a cikk?

Túl hosszúra nyújtották, túl messze szervezték, s túl sok papírt öntöttek a résztvevők nyakába. Ezzel a kritikával illetve a Greenpeace környezetvédelni mozgalom osztrák szervezete a mára és holnapra összehívott közmeghallgatást a burgenlandi Felsőőrön, követelve a meghallgatás megismétlését.

Az ausztriai település egy órányi autóútra van Heiligenkreuztól, ahová a vitatott szemétégetőművet a Begas nevű tartományi gázellátó építeni kívánja. De a két teljes hétköznap is sok a szakértéshez – így a Greenpeace - , nem is szólva arról, hogy a környezeti hatástanulmánynak semmiféle rövidített változata nem készült el, nincs róla internetes kiadás, az érdeklődőknek 24 szakvéleményen, összesen 906 oldalon kell átrágniuk magukat. Amúgy a kétnapos rendezvénynek sincs előre elkészített napirendje. A felsőőri vásárközpontban kedden 150-en regisztráltatták magukat, mint kiderült, csaknem annyian jelentek meg szakértők, hatósági emberek, mint hallgatók, az utóbbiak mindössze 80-an voltak.

„Ez ahhoz képest nagyon kevés, hogy előzetesen 1000 ember tiltakozott írásban a készülő létesítmény ellen” – mondotta a HVG-nek az estéig nyúlt rendezvény után a Greenpeace Österreich jelenlévő szóvivője, Herwig Schuster, aki a habzó Rába elleni fellépésben is  aktív. Szerinte még a romániai aranybánya ügyében szervezett körrnyezeti hatástanulmányi eljárás is különb volt a burgenlandinál. Ott mind a 15 érintett településre elmentek az érdekeltek, s az összes dokumentumot helyi és angol nyelven is közzétették.

A délelőtt folyamán a meghallgatás vezetője kitessékelte a teremből az összes televíziós stábot, amikor Viniczay Tibor szentgotthárdi polgármester emelkedett – általános érdeklődés közepette – szólásra. Azóta az eszmecsere nyugodtan folyik. Schuster szerint igen  sok magyar résztvevő jelent meg a rendezvényen, nagyon jó érvekkel felvértezve. A hatóságok részéről viszont bizonyos összehangolatlanság volt megfigyelhető, a beruházás tervezői például nem voltak tisztában azzal, hogy lakott területre kerül majd a létesítmény.

A Heiligenkreuzban tervezett szemétégető, (amely ellen  a várhatóan Magyarország felé áradó légszennyezés miatt tiltakoznak magyar hivatalok és civilszervezetek), a tervek szerint 300 ezer tonna kapacitású lesz, de csak 30 ezer tonnányi helyi szemetet éget majd el, a többit külföldről, főként Olaszországból gyűjti be. A mostani tanácskozásról jegyzőkönyv készül, ezt hatósági határozat követi, ami ellen a tiltakozók még kifogással élhetnek.

Földvári Zsuzsa/Bécs

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Itthon

Hazai civil véleményeket várnak a heiligenkreuzi szemétégető ügyben

A magyarországi civil szervezetek és az érintett helyi lakosság július 4-ig teheti meg észrevételeit a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnél a tervezett osztrák heiligenkreuzi szemétégető ügyében - közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szerdán.

hvg.hu Helyi érték

Már az osztrákoknak sem tetszik a szemétégető-terv

Az osztrák környezetvédelmi minisztérium az elmúlt napokban több kritikai észrevételt is megfogalmazott a határ mellé tervezett szemétégető hatástanulmányával kapcsolatban. Most az osztrák sajtó is elővette az itthon nagy port kavart hulladékégető ügyét.